Aszteroida halad el a Föld mellett

Föld mellett elhaladó aszteroida
Föld mellett elhaladó aszteroida. A kép csak illusztráció! (forrás: google.com)

Napokon belül, (szeptember elején) egy közel 5 km átmérőjű aszteroida halad el a bolygónk mellett. Aggodalomra semmi ok, ugyanis nem lesz annyira közel földünkhöz az űrszikla, hogy bármilyen kárt is tudjon tenni a Földben.

Föld mellett elhaladó aszteroida
Föld mellett elhaladó aszteroida. A kép csak illusztráció!
(forrás: google.com)

Az aszteroida és a Földünkhöz mért távolsága, 18 Hold – Föld távolságnak felel meg,(1 Hold – Föld távolság 384 402 km) 18 Hold – Föld távolság (6.919.236 km) de a szakemberek, még így is kellően sok információt tudnak majd megfigyelni erről, például ekkora távolságból is különböző csillagászati távcsövekkel tudják vizsgálni a felszínét, amely hasznos információkkal látja el a csillagászokat, vizsgálják annak pályáját, szerkezetét, mely segítséget nyújthat, egy esetleges későbbi veszélyhelyzet esetére.

Földünk a Naprendszerben
Földünk a Naprendszerben
(forrás: playbuzz.com)

Azonban, történt nemrégiben egy hasonló eset, 2013-ban ugyancsak egy aszteroida került a Föld légterébe, amely annyira megközelítette bolygónkat, hogy még a légtérbe is berepült. Oroszországban történt az eset 2013. február 15-én mikor Cseljabinszk felett egy 17 méter átmérőjű 10.000 tonnás aszteroida légtérbe érését követően felrobbant. A robbanást követően a lökéshullám a Richter skála szerinti 2,7 erősségű rengést okozott, amely 1200 ember megsebesülését is jelentette, valószínűleg a rengést következtében kitörő ablakok sebesítették meg az emberek zömét.  – Forrás: wikipedia.org

Az esetről videó felvétel is készült melyet megtekinthetnek itt: Kérjük körültekintő hang erősséggel tekintsék meg a videót. Sokak számára megrázó lehet.

Oroszország 2013 Cseljabinszk aszteroida

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!