Kirándulás a Strázsa környékén

Folytatjuk kirándulásainkat térségünk csodaszép helyein. Ezúttal a Strázsa környékén jártunk, ahonnan ráláttunk a Bazilikára, Dorogra, sőt még a párkányi panelházakra is, hadifogoly temetőt találtunk és narancseperrel is találkoztunk, majd végig nézhettük hogyan vonul végig egy zápor a hegyekben.

Utunkat a Kis-Strázsa előtt elhaladva kezdtük meg.

1.  Kis-Strázsa-hegy

A Strázsa-hegy egy hegy, amely Esztergom-Kertváros közelében található, a Pilis hegységben.

Kis-Strázsa-hegy (233 m)

A Kis-Strázsa-hegy 233,1 méter (a köznyelvben ez él Strázsa-hegy néven), a Pilis legutolsó vonulata. A tőle délkeletre fekvő Nagy-Strázsa-hegy 308,8 méter magas. A két csúcs között húzódik a Remete-völgy. A Kis-Strázsa-hegyen átjátszó torony és kilátó épült. Több barlang is található a környékén. A Kis-Strázsa-hegyen van a fokozottan védett Kis-Strázsa-hegyi-hasadékbarlang (Tüskés-barlangnak is nevezik), amely a hegy délnyugati oldalán nyílik. Hévforrások alakították ki triász mészkőben. A Tüskés-barlang nevet tüskeszerű kalcitképződményeiről kapta. A Kivonulás-barlang nevét a szovjetek kivonulásáról kapta, ugyanis 1990-ben tárták fel a barlangot. Hévizes eredetű, gömbfülkés járatrendszer. A barlangban gipszkristályok találhatók. A Nagy-Strázsa-hegyen nyílik a szintén fokozottan védett Strázsa-hegyi-barlang és a Sátorkőpusztai-barlang, ami Komárom-Esztergom megye egyetlen, nagyközönség számára is látogatható barlangja.

A hegy fontos szerepet játszott Esztergom 1595-ös ostroma során, amikor Mansfeld Károly elfoglalta és erős őrséget helyezett a hegyre. 1717. április 5-én a város megegyezett Simon Leonárd János kőfaragóval, hogy elkészíti a Szent Lőrinc kapu alsó kapuját, amihez a Strázsa-hegyről szállították a köveket.[1] A Kis-Strázsa-hegy oldalában 1932-ben indult meg a vitorlázó-sportrepülés, és így a hegy mellé telepedett az esztergomi repülőtér. A hegy oldalában repülőgépes oktatás folyt főleg a Rubik Ernő által tervezett Szittya és Vöcsök gépeken. A hegy lábánál a XIX. században laktanyák épültek, melyeket a második világháború után a megszálló szovjet csapatok használtak. Itt működik a Duna–Ipoly Nemzeti Park tanösvénye, és 2005 óta a nemzeti park igazgatóságának a székhelye is a hegy lábánál van.

A Kis-Strázsa-hegy mellett elhaladva először a 7. számú hadifogoly temetőnél álltunk meg.

2.  7. számú hadifogoly temető

Az Esztergom közelében fekvő Kis Strázsa-hegy környéke napjainkban a Duna-Ipoly Nemzeti Park területe, kedvelt kirándulóhely. 1914-1918 között itt működött az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábora.

7. számú hadifogoly temető

A világháború kezdetén a csődbe ment üveggyár épületeiből kialakított, 1000 fő befogadására képes gyakorlótáborban a frontra induló katonák kiképzése folyt. Mellettük kapott elhelyezést 600 civil internált, a szembenálló államok Monarchiában élő polgárai, akiket megfigyelés és igazoló eljárás után, többnyire elbocsátottak. Augusztus végén érkeztek az első orosz és szerb hadifoglyok, akiket kezdetben szintén a táborban, később pedig a gyakorlótéren, szögesdróttal bekerített területeken helyeztek el. A számuk hamarosan 10 000 fölé emelkedett, de még élt a bizalom a háború gyors befejezésében, így az ideiglenes megoldás is elfogadhatónak tűnt. A tél közeledte azonban jelezte, hogy tartós megoldást kell találni. A szerbeket két cirkuszsátorban, az oroszokat pedig maguk építette földkunyhókban helyezték el.

Az összezártság és a siralmas egészségügyi viszonyok között 1914 szeptemberében kolera, majd a következő év tavaszán tífuszjárvány pusztított. A tábor orvosa, dr. Fonyó János emberfeletti küzdelmet folytatott a megfékezésükre, hiszen félő volt, hogy a polgári lakosságra is átterjedhet a betegség. A leghatékonyabb módszer az elkülönítés volt. A szerbek jelentős részét Nagymegyerre és Jánossomorjára szállították, a beteg katonákat pedig a tokodi bányatelep épületeibe. Ezek valóságos haláltáborok voltak, ahonnan csak ritkán volt visszatérés.

A hadifoglyok mindennapjait a szűkös ellátás és a munkavégzés jellemezte. Szabadidejükben fából készült emléktárgyakat készítettek, amit a környék lakossága vásárolt meg. A visszaélések elkerülése érdekében csak a táborban használható pénzt bocsátottak ki. Ez általános eljárás volt, azonban Kenyérmezőn fémpénzeket használtak, ami ritkaságnak számított.

1956-tól, amikor a szovjet hadsereg vette használatba a laktanyát és a gyakorlóteret, megszűnt a temetőről való gondoskodás. Egyedül Florov százados sírját tartották rendben, a többi sírjel folyamatosan pusztult. Az 1970-es években elvétve még volt egy-egy kereszt a sírokon, azután azok is eltűntek. Az elhanyagolt területet lassan elborította a bozót, helyenként megjelentek a sírrablók gödrei, amiket nem tudni milyen kincsekre számítva ástak.

A felújításra 2008-ig kellett várni, amikor a szükséges engedélyek beszerzése után, az önkormányzat anyagi támogatásával kezdődött meg a bozótirtás, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Honvéd Kulturális Egyesület koordinálásával, főként önkéntesek részvételével. Ezzel párhuzamosan folyt a terület felmérése, geofizikai mérőműszerekkel történő átvizsgálása és a sírszerkezet feltérképezése.

A temető felújítását követő ünnepségre 2009. július 1-én került sor. Először a szentendrei helyőrségi zenekar eljátszotta az olasz, orosz, román, szerb és magyar himnuszt. Ezt követően Németh József alpolgármester köszöntője, majd Dr. Holló József altábornagy, a HM HIM főigazgatójának ünnepi beszéde hangzott el. A görögkeleti és római katolikus egyházi szertartás után a megjelent diplomáciai, katonai és társadalmi szervezetek képviselői megkoszorúzták a kereszteket. A megemlékezést katonai kürtjel zárta.

Mindezt miért? Hogy ne kelljen többé szégyenkeznünk, ha szóba kerül a hadifogoly-temető, hogy négy nemzet visszakapja hősi halottait, hogy eggyel több hely legyen, ahol az egykori ellenségek kezet nyújthatnak egymásnak.[2]

7. számú hadifogoly temető

A temető díszkapuján elhelyezett tábla szövege magyar, orosz, szerb, román, olasz és angol nyelven olvasható. Magyarul:

1914-1918 között a Kis Strázsa-hegy környékén fekvő katonai gyakorlótéren terült el az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábora. A járványok számos áldozatot szedtek lakói közül, akiket tizenegy temetőben helyeztek nyugalomra. Ön most a VII. számú temetőben áll, ahol 1548 – olasz, orosz, román és szerb – hadifogoly alussza örök álmát. A temetőt eredetileg nagy méretű pravoszláv kereszt, a sírokat pedig névtáblával ellátott fakeresztek jelölték. Kivételt képezett három tiszti sír, melyeken sírkő állt. Az utolsó temetésre 1918. szeptember 30-án került sor.

Az 1920-as évek második felében rendezték a temető arculatát. Egységes méretű sírhalmokat alakítottak ki, beton gúlába ágyazott fél méter magas vaskeresztekkel jelölték a sírokat, melyeken fehér zománctáblán tüntették fel az elhunytak neveit. A temetőt a kenyérmezői laktanya területén működő Szalézi Fiúiskola növendékei gondozták, az itt állomásozó katonai alakulatok támogatásával. Halottak napján tábori misével emlékeztek az áldozatokra.

Amikor a Szovjet hadsereg vette használatba a laktanyát és gyakorlóteret, megszűnt a temetőkről való gondoskodás. Egyedül Florov százados sírját gondozták, a többi sírjel elpusztult. Az elhanyagolt területet lassan elborította a bozót.

2007-ben a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Honvéd Kulturális Egyesület közötti együttműködés eredményeként, Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának támogatásával és számos önkéntes munkájával megkezdődött a VII. számú temető kegyeleti emlékhelyének kialakítása. Az avatásra 2009. július 1-én került sor, Olaszország, Oroszország, Románia és Szerbia képviselőinek részvételével.

További érdekességek itt olvashatóak a hadifogolytáborról.

3.  Pilis és a Bazilika

Ez az út vezet a Pilisbe
A kép jobb oldalán a Bazilika, bal oldalán a párkányi panelházak látszódnak

Az odaúton a Pilis, a visszaút során pedig Esztergom nevezetessége, a Bazilika volt látható. A mai Szlovákia területén fekvő Párkány panelházai is jól látszódtak.

4.  Narancseper és zuzmófélék

Rendkívül érdekes és ritka gyümölccsel találkoztunk a hadifogoly temető közelében, tele volt a környék narancseperrel, amikor mellette sétáltunk el jól lehetett érezni az illatát.

A narancseperfa nem megszokott látványt nyújt. Termése első pillantásra meglehetősen meghökkentő: grapefruit méretű, ráncos kis labdákhoz hasonlít.

Nem mellesleg, a sárgás fa erős és rugalmas, és annyira kemény, hogy eredeti élőhelyén, Észak-Amerikában még a termeszeknek is beletörik a csáprágójuk. A XIX. század első felében került át az európai országokba. De vajon nevelhető-e narancseperfa bármelyik kertben? Nos, gyakorlatilag igen: gyorsan nő és viszonylag igénytelen.

Sokan még soha életükben nem hallottak erről a különös fáról. Így ha szóba kerül, az első, amit érdemes tisztázni, milyen növényről is van szó tulajdonképpen.

Narancseper (Maclura pomifera)

A narancseper (Maclura pomifera)  bár nem rokona a citrusféléknek, gyümölcse enyhe narancsillatot áraszt, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy a hétköznapi nevébe belekerüljön a “narancs” szó. Furcsa alakja és színe miatt sok egyéb néven is illetik őshazájában, ezek közé tartozik például a “zöld agy”, a “majomagy” vagy a “sövényalma”. A termés – kellemetlen íze miatt – emberi fogyasztásra alkalmatlan. Viszont érdekesség, hogy Észak-Amerikában a mókusok szívesen fogyasztják a gyümölcsben lévő magokat.[3]

4.1.  Jellemzése

Gyors növésű, átlagosan 10, de akár 20 m magasságot is elérő lombhullató fás szárú, kétlaki növény, mely terebélyes, szabálytalan alakú, laza, egyenetlenül sűrű koronát fejleszt, melynek átmérője elérheti a 12 m-t.

Váltakozó állású levelei rövid nyelűek, a levéllemezek 5–12 cm hosszúak, hosszúkás-tojásdad alakúak, ép szélűek, színoldaluk sima, olajzöld színű, fénylő, fonákuk gyengén érdes, kissé sötétebb és matt. A levélváll ék alakú vagy lekerekített, a levélcsúcs hosszan kihegyezett. Ősszel a levelek sárgára színeződnek.

Terméságazata ugyan nem mérgező, de élvezhetetlen íze és keménysége miatt emberi fogyasztásra alkalmatlan. A ma élő állatok sem igen fogyasztják, azonban egyes kutatók úgy vélik, hogy a kihalt, nagy termetű emlősök (például a mammutok) táplálkoztak vele. Csak néhány faj töri fel a termést a magokért, például a keleti szürkemókus. Mivel néhány háziállat, köztük lovak is, megeszik a termést, ezért úgy gondolták, hogy a mára kihalt amerikai ló is fogyasztotta. Azonban kimutatták, hogy a növény nem terjed hatékonyan lovak és elefántok segítségével.

Az enyhe éghajlatot kedveli, melegigényes, fénykedvelő, szárazságtűrő.  A talaj iránt közömbös, még a gyenge sziket is elviseli, a szélsőséges vízháztartású talajokat azonban nem kedveli. Könnyen kivadul, az elhagyott kertekben és romokon gyorsan elterjed.

Magyarországon főleg parkokban találkozhatunk vele. A Vácrátóti botanikus kertben az Iker-tavak nagy szigetén tekinthető meg egy nagy példánya. A Margit-sziget legidősebb fájának 2011-ben egy akkor mintegy 210 éves narancseperfát tartottak. Győrben a Bem téren is található narancseperfa, illetve Győr és Nyúl között a 82-es főút nyugati oldalát hosszú sorban szegélyezi. Balatonalmádiban az Európa Szoborparkban is található egy fa.[4]

4.2.  Zuzmós faágak

5.  Zápor

Már nem értünk volna vissza világosban, ha tovább megyünk, ezért mintegy 2,8 km gyaloglás után visszafordultunk. A visszaút sem telt unalmasan, ugyanis jobb kéz felé, égtájilag nagyjából keleti, délkeleti irányban zápor alakult ki, amelynek szabad szemmel is jól látható esőfüggönye káprázatos látványt nyújtott, amint a hegyek között haladt. Erről külön cikkben is beszámoltunk.

6.  Kis-Strázsa-hegy csúcsán (231 m)

Ahogy közeledett a naplemente, mi is közeledtünk túránk végéhez. Lendületes tempóban ugyan, de még világosban visszaértünk a kiindulóponthoz, ezért úgy döntöttünk, hogy még felmegyünk a Kis-Strázsa-hegy csúcsára. A kilátó le van zárva, de így is festői panoráma tárul elénk. Ráláttunk Esztergomra és Dorogra is, megérte felmenni.

A kilátó le van zárva, de így is festői volt a panoráma
Esztergom-Kertváros és Dorog
Az esztergomi Suzuki gyár

 

Hegyek és völgyek
A lemenő nap fényei, háttérben a Duna is feltűnik

6.  Itt jártunk

A térképen szaggatott vonallal jelöltük az útvonalat, amelyen végigmentünk. Az oda-vissza út távolsága a Kis-Strázsa-hegyi kitérővel összesen 5,86 km volt. Ezt 1 óra 59 perc alatt teljesítettük, amely 2,94 km/h-ás átlagsebességet jelent. A szintemelkedés és szintsüllyedés 148 méter volt.

Ezen az útvonalon kirándultunk (Térkép: openstreetmap.hu)

Irodalomjegyzék

1 Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi Város jegyzőkönyveinek regesztái 1716-1718
2 http://nagyhaboru.blog.hu/2012/08/23/az_esztergomi_elso_vilaghaborus_hadifogolytabor_temetoi
3 http://hobbikert.hu/magazin/narancseper-vajon-nekem-is-lehet-belole-a-kertben.html
4 Wikipédia (https://hu.wikipedia.org/wiki/Narancseper)

Sajnos még senki sem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.


*