Szeles idő hozott enyhe reggelt térségünkbe

Míg a szélcsendes déli országrészben fagypont körül alakult a hőmérséklet, addig térségünkben 7-9 fokot mértünk kedd reggel. Ennek legfőbb felelőse a szél volt.

Néhány percen át rejtélyes, piros fény látszódott az ég alján

Hétfőn tavaszias időben volt részünk, amely gyönyörű naplementével zárult.

Naplemente Esztergomból nézve

Kedd reggel gyenge hidegfront okozott rövid záport, amely mellett jelentősen megerősödött a szél. Az Időkép.hu mérései szerint a legerősebb széllökés a Prédikálószéken 80 km/h, a Pilis-tetőn 98 km/h, míg Budapest XII. kerületében 102 km/h-ás volt. Térségünk síkvidékein 65 km/h körüliek voltak a legerősebb széllökések, amelyeket reggel 7 óra körül lehetett mérni.

Maximális széllökések (km/h) 2018.01.30. 08 LT (07 UTC) (Forrás: met.hu)

A szél és zápor előtt vörösre színezett felhőkkel indult a nap, sőt egy látványos, egyben rejtélyes fénycsóvát is észleltünk Párkány irányába. A piros fény úgy tűnt, mintha az égből jött volna le. Mivel a Nap az ellentétes irányban kel, ezért valószínűleg az világíthatott meg valamilyen párafoltot, de az is lehet, hogy ipari eredetű volt az a képződmény, amely a felkelő Nap fényében vörösen pompázott. Mindenesetre ritka természeti jelenségnek lehettek szemtanúi a korán reggel munkába igyekvők.


*