Site icon Dorog-Esztergom térségének időjárása

Egyre hűvösebb reggelekre ébredhetünk

Bár még nem érkezett meg az első fagy, azért már több alkalommal is közel jártunk ahhoz, hogy a hőmérséklet 0 fok alá csökkenjen. Szeptember végén már volt egy hideg periódus és most úgy látszik, ismét esély van arra, hogy elérjük a bűvös határt.

Ahogy beköszönt az ősz, úgy egyre inkább kétpólusúvá válik az időjárás és a napi hőingás eléggé megnövekedhet. Az idei szeptember első napjaiban dorogi állomásunkon jellemzőn 6-7 fokos minimumokat mértünk, miközben a napi csúcsérték 25-30 fokok között alakultak, sőt szeptember 11-én és 12-én egyformán 30,3 fokot, míg szeptember 15-én még ennél is melegebbet, 30,5 fokot (!) mértünk.

Aztán hidegebb napok jöttek, ami éjjel és napközben is érződött. Bár megvolt az esély rá – és nem mondjuk azt hogy a fagyzugos helyeken, mondjuk Annavölgynél egy szélcsendes kis völgyben be is következett, amire vártunk – szeptember 21-én, illetve 23-án is csak 2 fokig csökkent a hőmérséklet Dorogon. Így hát nem szeptemberben érkezett meg az első fagy a térségünkben. Érdekes az is, hogy a sárisápi műszerünk mindkét alkalommal melegebbet mért: 21-én 4,1, míg 23-án 2,9 fok volt a minimum.

Októberben már más szelek fújnak: egyre inkább sárgulnak a falevelek, egyre többször van nyirkos, borongós, esős idő, ami előrevetíti, hogy hamarosan a 20 fokok is ritkának fognak számítani. Hajnalban bizony elkél a kabát és a sál is, persze ha nem akarunk betegek lenni.

Na de nézzük mit mutatnak az adatok. Október 1-jén bizony 3,2 fokról indultunk és 18,9 fokig jutottunk el a nap végére. Aztán volt pár nap, egészen pontosan a 3-5. közötti háromnapos periódus, amikor a csúcsérték 20 fok felett alakult és éjjel is bizony 10 fok fölé mentünk.

Október 7-9. között aztán megint kifejezetten hidegek voltak a reggelek. Sárisápi állomásunk 7-én 4,3, egy nappal később 2,5, míg 9-én 2,8 fokot jegyzett fel. Tehát megint csak közelítettünk hozzá, de nem jutottunk el addig, hogy talajmenti fagy alakuljon ki.

Aztán ott van október 12-e, melynek friss adatait kora reggel közöltük olvasóinkkal. Kedden Dorogon 3,3 fokkal indítottuk a napot, ami nem meglepő, hiszen már lassan az ősz felénél járunk. A kérdés azonban csak az: mikor érkezik meg az első fagy?

Kommentben várjuk olvasóink tippjeit!

 

Exit mobile version