Site icon Dorog-Esztergom térségének időjárása

Megnéztük a sárga tengert, azaz a végtelennek tűnő repcemezőt Dág határában

A hétvége remek időjárása lehetővé tette, hogy felkeressünk egy repcemezőt a térségben. Ezúttal a Csolnok és Dág közötti sárga tengerre jutott a választásunk.

Tavaly Esztergom-Kertvárosban tettünk egy sétát egy repcemezőnél, idén azonban hiába kerestük, arrafelé nem találtunk sárgán rikító területet. De nem bántuk meg, hogy tovább mentünk Dág felé.

Színek

Közigazgatásilag már Dágon található ez a repcemező, amelyet felkerestünk, de egyébként Csolnok és Dág között, lakott területen kívül eső részen húzódtunk le az útról megcsodálni a pazar látványt nyújtó sárga virágokat.

Repcemező Dág határában

Nem tudtunk betelni a látvánnyal, ezért sétáltunk is egyet a környéken. Pompás látványt nyújtottak a repcemező mögött tornyosuló dombok, illetve hegyek is.

Pazar látványt nyújtanak a repcemező mögött ékeskedő hegyek is

Sétánk során mindkét oldalról sárga virágok vettek körül minket, nagyon élveztük a természet adta csodálatos látványt.

Mellesleg mindamellett, hogy szép, nagyon hasznos is a repce. Ráadásul nem árt tudni, hogy a repcetáblák nagy része magántulajdonban áll, a növényeket letaposni, a repcetábla közepére állva fényképezni tilos. A repceföldek az út széléről, tisztes távolságból is ugyanolyan csodálatos élményt fognak nyújtani.

Végeláthatatlan repcemező

A repce értékes ipari növény, a magjából olajat sajtolnak. A repceolajat főleg két fajtájából: a réparepcéből és a káposztarepcéből állítják elő, hazánkban elsősorban a káposztarepce terjedt el. A Wikipédia szerint a repce olajának felhasználásáról már az időszámítás előtti utolsó századokból vannak feljegyzések. Nálunk a napraforgó után a legjelentősebb olajnövény, évi 80-120 ezer tonna magot termesztünk.

A repce virága

A kissé tudományos megközelítés után zárásként néhány „repcelelőhelyet” kívánunk felsorolni, amelyek még a napokban is ugyanolyan szép látványt fognak nyújtani, mint a fenti képeken:

  • Dág (Dág és Csolnok között egymást érik a repcemezők)
  • Epöl
  • Sárisáp
  • Pilisvörösvár

Egyrészt ajánljuk mindenki számára, hogy keresse fel a hozzá legközelebb eső repcemezőt, ha egy csodaszép színekben pompázó tájképben szeretne gyönyörködni, másrészt viszont oldalunk nevében is kérünk mindenkit, hogy ne tapossák le, ne tegyenek kárt ebben a nagyon értékes növényben.

Exit mobile version