December első hétvégéjén még fagyos időnk volt, majd azt követően enyhébb napok következtek. A kora téli idő így visszavonulót fújt, jelenleg pedig olyan időnk van, amelynek novemberben kellett volna lennie. Pénteken hajnalban gyenge ónoseső, eső várható, majd felszakadozik a felhőzet? Na de milyen idő várható december 9-én, azaz Advent második vasárnapján?
Advent II. előrejelzés:
A hajnali órákban fagypont körül alakulhat a hőmérséklet, majd napközben 6-7 fokot is mérhetünk. Bár felhős lesz az ég, kiadós csapadékra nem, záporra azonban számíthatunk. A hőérzetünket ismét rontja majd a gyenge szél, emiatt 3-4 fokkal hidegebbnek érzékelhetjük a tényleges hőmérsékletet. Hószállingózás, havazás nem várható, így kijelenthetjük: advent második vasárnapja sem lesz fehér.
Milyen programok várják az érdeklődőket?
Ezúttal is jelentkezünk adventi programajánlóval, amely a környékbeli települések felhozatalát vázolja fel:
Csolnokon a Faluházban tartják 15 órai kezdettel a rendezvényt, amelyen fellép a Csolnoki Német Nemzetiségi Vegyeskórus majd meggyújtják a gyertyát.
Dorogon szombaton délután 15 órakor rendezik meg a Szeretetlánc nevű rendezvényt, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak, 17 órakor pedig megnyitják a Dorogi Galériában Farkas Éva: Üvegek című kiállítását.
Esztergomban folytatódik a sztárparádé: péntek este Varga Miklós, szombaton Tabáni István lép fel, vasárnap pedig Neoton slágereket hallhatunk.
Sárisápon Pénteken délután Mikulás járja Sárisáp utcáit, szombaton pedig egymillió csillag a szegényekért címmel szervez ételgyűjtést a helyi karitász csoport.
Piliscséven az Őszirózsa Dalkör műsora után a Meseparknál gyújtják meg a második gyertyát.