Ezen az oldalon egy 7 napra szóló, heti szinten többször is frissülő, részletes időjárás-előrejelzést olvashattok. Előrejelzésünk Dorogra, Esztergomra, és eme két város közvetlen térségére vonatkozik.
Fokozatosan javuló, ám még kissé változékony időjárás
Csütörtökön javulásnak indul az idő, ám csak lassan: a hajnali-kora reggeli órákban kissé hűvös, 13-14 fok körüli hőmérsékleteket mérhetünk, majd napközben már a felhőátvonulások mellett már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Időnként még erősen is megnövekedhet a gomolyfelhőzet, melyből napközben néhol akár egy-egy zápor is kialakulhat. A hőmérséklet már egészen kellemesen, csúcsértéke 22-23 °C körül alakul. Az északnyugati szél napközben még gyakran megélénkül.
Pénteken még kissé hűvösebb idővel kezdődik a napunk, majd az időszakos felhősödések mellett újból néhány órára kisüt a nap. Az olykor erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből helyenként ismét létrejöhet egy-egy futó jellegű zápor. A délutáni hőmérséklet ezúttal is 23 Celsius-fok magasságában alakulhat. Az északnyugati légmozgás napközben gyakran mérsékelté válhat, olykor-olykor még élénk lökések is kísérhetik.
Szombaton szintúgy kissé hűvös napkezdetre lehet számítani, majd – részben a többórás napsütésnek köszönhetően délutánra már kellemes, kora nyári idő alakulhat ki: a hőmérséklet legmagasabb értéke már 25 °C magasságában alakulhat. A napközben olykor erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből ezúttal is néhol kialakulhat egy-egy futó jellegű zápor. A délnyugatias légmozgás napközben időnként elérheti a mérsékelt fokozatot.
Vasárnap még tovább javulhat az idő, habár a nap kezdetén még friss óráknak lehetünk részesei. Délután már igazi nyári meleg idő várható 27-28 fokos csúcshőmérséklettel. A záporra, zivatarra hajló időnek köszönhetően fülledtnek érezhetjük majd a levegőt. A késő délutáni, esti óráktól kezdődően már helyenként kialakulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. A délnyugatias szél napközben időnként mérsékelté válhat – zápor- és zivatarcellák közvetlen környezetében ideiglenesen megélénkülhet.
Hétfőn egy hét után visszatérhet a kánikula (bár annak még az enyhébb változata), habár a napkezdet még viszonylag friss időt tartogathat számunkra. Napközben már a napsütésé lehet a főszerep, emellett a nappali felmelegedés már 30-31 fok környékén alakulhat. A nyugati-északnyugati légmozgás a nap során jobbára gyenge lehet.
Kedden további javulásra van kilátás: a hajnali-kora reggeli 15-16 fokokat követően összességében sok napsütésben bízhatunk és a hőmérő higanyszála délutánig bezárólag egészen 32-33 fokig emelkedhet. Az északi-északnyugati légmozgás többnyire gyenge maradhat.
Szerdán már enyhébb lehet a napkezdet, majd eleinte ismét sokat süthet a nap, délután viszont már kisebb-nagyobb gomolyfelhősödésekre is számíthatunk. Csapadék azonban nem várható. A nappali felmelegedés immáron 34 °C magasságában alakulhat. Az északnyugatias szél továbbra is gyenge maradhat.
A napsütéses időszakokban délelőtt kb. 11 órától egészen délután 4 bezárólag igen erős UV-B sugárzásra lehet számítani. Ez időszak alatt tehát mindenképpen érdemes kerülnünk az UV védelem nélküli napozást.
Kilátások a 7 napot követő időszakra
Csütörtökön a nap második felében egy hidegfront érkezhet, mely másnapra néhány fokkal mérsékelheti a kánikulai meleget..
Köszönjük a munkátokat!
Sokat segít!
Hozájárulok
véleményem a cikröl szomoru ezt lvasni és sajnos ez még csak a kezdett
évszakváltozás
Köszönöm szépen,a pontos korrekt tájékoztatást.