2016. februári időjárás

Havazás nélkül elmúló téli hónap, rendkívül sok csapadékkal. 18,5 fokot is mértünk. Ez történt februárban.

1915320_1665566493684649_4563999958216906107_n
A Duna Esztergomnál

A havi középhőmérséklet 5,9 °C volt. Az átlagos havi maximum hőmérséklet 9,5 °C, míg az átlagos havi minimum hőmérséklet 2,3 °C. A legnagyobb napi hőingás 14,5 °C, február 6-án rögzítettük. A hónap legmagasabb hőmérséklete 18,5 °C (február 22.), a legalacsonyabb hőmérséklete -4,8 °C (február 27.) volt.

Rengeteg eső esett

Rengeteg eső esett februárban, mindössze 9 olyan nap volt, mikor egyáltalán nem esett eső. Tehát ez azt jelenti, hogy a huszonkilenc napos hónapban 20-szor esett eső. Ennek megfelelően már rögtön elsején esett, igaz akkor csak mutatóban. A hónap első komolyabb esőzése 3-án volt. Főleg a hónap középső harmada volt rendkívül csapadékos, például 10-e és 16-a között minden nap esett több-kevesebb csapadék. Ezen a hét napig tartó esős időszakban 38,3 milliméternyi csapadék hullott, azaz a havi csapadékmennyiség körülbelül harmada. Egy nap esőszünetet követően aztán két újabb csapadékos nap jött. Érdekesség, hogy 19-én egy napközben érkező, csapadékot tartalmazó hidegfront hatására délután hidegebb volt, mint hajnalban.

A havi hidegrekord -4,8 °C, a melegrekord 18,5 °C volt

Februárban a legmagasabb hőmérsékletet február 22-én mértük Sárisápon, ahol 18,5 fok volt azon a napon. Mínuszok nem nagyon voltak, mindössze öt napon csökkent 0 °C alá a hőmérséklet, mindemellett a legalacsonyabb hőmérséklet -4,8 °C volt, amit február 27-én mértek Dorogon.

Nem esett hó

12670409_1664912463750052_3290658462359772343_n
Február elején bújt ki az első hóvirág, a képet köszönjük Szabó-Rácz Jánosnak!

Havazásra hasonlító jelenség egyedül február 25-én volt, ekkor az eső egy kis időre havasesőbe váltott át, mérhető mennyiségű hó ezen a napon sem esett, így február összes hómennyisége 0 centiméter volt.

Árhullámot okozott a sok eső

A rengeteg esőnek köszönhetően árhullám vonult le a Dunán és több magyarországi folyón is. Árvíz nem volt.

Az utolsó napon felhőszakadás és sáros eső is volt

12647154_1664912650416700_5119563135330858231_n

Az utolsó nap az egész hónapnak megfelelően rendkívül csapadékosra sikerült, ugyanis hajnalban, de még a másnap reggel történő csapadékmérés befejeztéig rendkívüli mennyiségű csapadék zúdult térségünkre. Az órákon át tartó, térségünk felett kiteljesedő felhőszakadás eloszlott február 29. és március 1. között, ennek ellenére így is utolsó télinek nevezett hónapunk 18,6
milliméternyi csapadékot jegyezhetett fel, amelynek köszönhetően 102,4 milliméterrel zárult a hónap. Egyébként bár a felhőszakadásban lezúduló csa12814123_1672684112972887_4686988841448774095_npadék másik fele már márciushoz íródott, mégis itt kell megjegyeznünk, hogy fél nap alatt összesen 34,7 milliméter, közel a teljes január havi csapadékmennyiség hullott le. Mindemellett a szökőhónap utolsó napja még arról is emlékezetes maradhat, hogy napközben sáros eső, vagy afrikai homokkal keveredett eső csepergett, ami főleg a gépjárműveket koszolta össze, így nagy volt a forgalom az autómosóknál.

 

Havazás mellett téli nap sem volt az utolsó téli hónapon

Utolsó téli hónapunkon a hőmérsékletekből számolva egyetlen egy téli nap sem volt, ugyanakkor öt fagyos, azaz 0 fok alatti napot regisztráltunk. Februárban egyetlen centiméter hó sem hullott. A 20 csapadékos napból pedig 10-en jelentős mennyiségű csapadék hullott, február 29-e volt a legcsapadékosabb, ekkor 18,6 millimétert mértünk. És még egy érdekesség a végére; míg januárban öt, addig februárban egyetlen ködös nap sem volt.

Havi középhőmérséklet (°C) 5,9 °C
Havi átlagos minimum hőmérséklet (°C) 2,3 °C
Havi átlagos maximum hőmérséklet (°C) 9,5 °C
Havi legalacsonyabb hőmérséklet (°C): + [dátum] -4,8 °C 27.
Havi legmagasabb hőmérséklet (°C): + [dátum] 18,5 °C 22.
Legnagyobb napi hőingás (°C): + [dátum] 14,5 °C 6.
Havi összes csapadék (mm): 102,4 mm
Legcsapadékosabb nap (mm): + [dátum] 18,6 29.
Csapadékos napok száma: 20
Jelentős csapadékú napok száma (5 mm-nél több/ mm): 10
Zivataros napok száma: 0
Forró napok száma (35 °C felett): 0
Hőségnapok száma (30 °C felett): 0
Nyári napok száma (25 °C felett): 0
Fagyos napok száma (0 °C alatt): 5
Téli napok száma (-5 °C alatt): 0
Zord napok száma: (-10 °C alatt): 0
Ködös napok száma: 0
Legnagyobb hóvastagság: 0
Hótakarós napok száma: 0
Jégesők száma: 0
Földrengések száma (érezhető): 0
Tubák száma: 0
Piros riasztások száma: 0
Piros riasztások típusa:

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!