(Részben) nyári napunk volt április 28-án: Sárisápon igen, Dorogon viszont nem haladta meg a hőmérséklet a bűvös határt. Este zivatar közelített térségünk felé, ám a villámshow végül elmaradt.
Egyik szemünk sír, a másik nevet, ha eszünkbe jut április 28-a. Aznap ugyanis térségünk déli részén 25 fokot meghaladó hőmérsékletet mértünk, így elmondhatjuk, hogy megvolt az első nyári napunk idén.
Sárisápon kedden délután 25,6 Celsius-fokot mért mérőállomásunk, sőt egy dági olvasónk is jelezte, hogy ő 26,2 Celsius-fokot mért a településen. Bíztunk benne, hogy Dorogon is bekövetkezik az áttörés, ám csalódnunk kellett, mivel az ottani mérőműszerünk csupán 24,3 Celsius-fokot mutatott.
19 óra körül figyeltünk fel arra, hogy Tatabánya irányába igencsak tornyosultak a felhők. Nagy reményekkel vártuk a vihart és úgy nézett ki, hogy akár villámfényes éjszakánk is lehet. Csakhogy azt már megszokhattunk, térségünk határához érve kimúlt a cella és gyenge záporként ért ide. Dorogon például 3-4 percig szemerkélt az eső, Epölön szintén pár csepp esett csak négyzetméterenként, de Tokodon és Táton is csak gyengén esett.
Úgy 20 óra körül még gyenge villámtevékenységet is láttunk, de azok egy nagyon messzi cella fényei voltak. A folytatásban se eső, se mennydörgés nem volt, így tovább kell várnunk az idei első viharra.
(Képek: Tünde nevű olvasónk felvételei Esztergomból)
Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?