Az elmúlt napok eseményei röviden

Párkányi égetőmű látványterve

– Május 5. –

Illusztráció (forrás: Pixabay.com)

Május 5.-én olyan történt a Duna táti szakaszán, ami erősen borzolta a kedélyeket: két ukrán jelzésű hajó, egy teherszállító és egy személyszállító hajó ütközött össze (Ukrajnának 54 kilométer hosszú bal partszakasza van a Duna folyón). A baleset következtében mindkét hajó megrongálódott, viszont környezetszennyezés szerencsére nem történt! Egy ember megsérült, őt a hajóorvos ellátta. Az egyik hajó kapitányát őrizetbe vették!

– Május 4. –

Párkányi égetőmű látványterve
A jövőbeli párkányi égetőmű a mai papírgyár területén

Februárban robbant a hír, hogy Párkányban a volt papírgyár területére veszélyes hulladék égetőmű-t terveznének. Nagy tiltakozás indult mind a szlovák, mind a magyar oldalon és úgy tűnt, hogy fellélegezhet a térség.

Május elején azonban újabb tervezett beruházásról derült ki, hogy burkoltan, de a hulladékégető megépítésének tervét tartalmazza: GREEN PARK STUROVO néven adta be az újabb pályázatot a HC Logistic nevű cég.

Az üzemben lényegében gumihulladékok újrahasznosítását tervezik, ami jelentős környezetszennyezéssel járna. Amint további információkat szerzünk, azonnal közöljük!

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!