Augusztus 12-e történelmi nap lesz. Először részleges napfogyatkozást láthatunk – szigorúan a megfelelő, speciális szemüveggel – majd érkezik a Perseidák maximuma. Mi már napok óta kémleljük az éjszakai égboltot, igaz, eddig nem volt szerencsénk. Na de majd szerdán!
A hullócsillagok mindig is különleges élménnyel szolgálnak az emberiség számára. Egyesek megörökítik a látványt, mások csak kívánni szoktak, mikor felbukkan egy csóva a csillagok „között”, de valamilyen formában mindig nyomot hagy bennünk. Mi például minden évben készülünk és éjszakánként ki is települünk, hogy hátha sikerül megörökíteni egy-egy meteort.
Egyébként a Perseidák július 17-től augusztus 24-ig láthatók. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban esténként számítani kell hullócsillag felbukkanására, de nem akkora mennyiségben, mint a maximum körüli éjszakákon. Mi már augusztus 8-án és 9-én is próbálkoztunk, de egyet sem láttunk, ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy nem lehet megfigyelni őket. Csak egy kis szerencse is kell hozzá, meg tudni kell azt, hogy mikor, melyik irányba érdemes nézni. Az auguszus 12-ről 13-ra virradó éjjel lesz a maximum, akkor óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk, szóval érdemes kint tölteni az éjszakát!
Idén a Perseidák maximumához egy másik, ritkábban látott jelenség is párosul, hiszen részleges napfogyatkozás lesz. A napfogyatkozás azt jelenti, hogy a Hold bekerül a Föld és a Nap közé, ezáltal a Földről nézve kitakarja a Napot. Ha részleges napfogyatkozás van, akkor csak a Nap egy része sötétül el. Spanyolországban teljes napfogyatkozást lehet majd megfigyelni, be is indult a turizmus – a szálláshelyek jelentősen drágultak, mindenki profitálni akar a látványosságból.
Na de mikor lesz a részleges napfogyatkozás? A National Geographic oldalán olvasható, hogy például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Hold csap a Nap 44 százalékát fogja kitakarni, addig Győr-Moson-Sopron megyében 76 százalékos lesz a fedettség. A fogyatkozás térségünkben kb. 19:22-kor kezdődik.
Mivel szabad nézni/fotózni a napfogyatkozást? Nemcsak a szemünk, valamennyire telefonjaink is veszélyben vannak, ha közvetlenül a Napba nézünk, vagy fényképezni próbáljuk. Fontos az elővigyázatosság, szemüvegből például csak speciális változat viselhető: biztonságos megfigyeléséhez kizárólag szabványos, ISO 12312-2 minősítésű napfogyatkozás-néző szemüveget szabad csak használni. A hagyományos napszemüvegek, a kormozott üvegek, a CD-k vagy a röntgenfilmek nem nyújtanak megfelelő védelmet, és súlyos, maradandó szemkárosodást okozhatnak!
(Borítókép: Google Gemini)


Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?