
Minden évben március utolsó szombatján rendezi meg a WWF „A Föld órája” elnevezésű nemzetközi eseményt, melyhez Esztergom is csatlakozott. Idén március 26-án este kapcsolták le a fényeket, mi pedig megnéztük a (félig) sötetségbe borult várost.
20:29-re értünk ki szombaton a Bástyához, az időzítés jó volt, hiszen mire átsétáltunk a zebrán és eljutottunk a parkolóhoz, addigra az önkormányzat tájékoztatásának megfelelően lekapcsolták a Szent Tamás-hegy fényeit. Ezután egészen 20:53-ig vártunk a „csodára”, vagyis arra, hogy a bazilika is eltűnjön az éjszakába, de hiába.
Ezután átsétáltunk a Széchenyi térre, ahol ugyan a kandeláberek lámpatestei világítottak, de a városházán egy árva fény sem pislákolt.

Utólag azt mondjuk, még jó, hogy hamar meguntuk a szobrozást a parkolónál: az Időképen is nyomon követhető Széchenyi téri webkamera felvételei, ami alapján kiderül, hogy csak éjfélkor kapcsolták le a fényeket.
Egyébként örülünk annak, hogy az önkormányzat is fontosnak tartja azt, hogy vigyáznunk kell a Földre, egyben reméljük, hogy sok család is lekapcsolta otthonaiban a lámpákat, hiszen leginkább ők hathatnak a jövő nemzedékeire. Gyermekeinken múlik, hogy hogyan és mekkora léptekkel haladunk a fenntartható életmód felé vezető úton.
Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?