Felhőszakadás és jégeső

Futás az esőben

Zivataros hétvége áll mögöttünk: szombaton zivatar haladt el térségünk közelében, vasárnap pedig ránk szakadt az ég, sőt még jég is esett.

Szombaton sötét felhőket észleltünk térségünkben, majd megdörrent az ég is. Néhány villámot is láttunk, amelyek kelet felé (Nógrád megye irányába) távolodtak.

A csapadék már csak órákkal később, eső formájában érkezett meg térségünkbe. Az intenzívebb, délutáni cella csapadék nélkül vonult el, így csak a távolból szemlélhettük.

Vasárnap ismét megkörnyékeztek minket a zivatarok a délutáni órákban, ezúttal is északi, vagy inkább északkeleti irányból „támadtak”, ami egyébként nem túl gyakran fordul elő. Inkább délnyugat vagy északnyugat felől szoktunk zivatarokat kapni.

Eleinte sötét fellegeket és néhány távoli villámot láttunk, majd az ég is megdörrent. A villámtevékenység egyébként nem volt túl intenzív, a csapadékintenzitás viszont annál inkább. Konkrétan leszakadt az ég.

Kép: Bögösné Éva

Kissé szakaszosan, többszöri intenzitásváltással szakadt le az ég, amely során Dorogon 1-2 percig jégesőt is megfigyeltünk, illetve megörökítettünk.

Videó a jégesőről: https://www.facebook.com/weatherdorog/videos/365114184111778/?t=8

A felhőszakadás és jégeső időtartama kevesebb mint 10 perc volt. Nagyon változó mennyiségű csapadék hullott a térség különböző részein, ott ahol gyenge volt az intenzitás 2 mm körüli, felhőszakadással érintett területeken 12 mm körüli csapadékot lehetett mérni.

Még a vihart megelőzően több helyen szivárványok is megjelentek az égen:

Ezúton is köszönjük a számtalan beküldött fényképet és videót! 

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!