Hiába ígérgettek, úgy tűnik még évekig marad az óraállítgatás

A korábban tervezett 2019-es cél helyett csak 2021-ben szűnhet meg az óraátállítás az Európai Unióban.

Az Európai Unió által végzett kutatáson az emberek 84 százaléka, mintegy 4,6 millió polgár az óraátállítás ellen szavazott.

Csak 2021-ben törölnék el az óraátállítást az Európai Unióban – írja a Portfólió a Bloomberg értesüléseire hivatkozva. Egy javaslat szerint a nyári időszámítást választó országokban 2021. március 27-én, a télit választóknak október 31-én kellene utoljára állítaniuk az órát.

Korábban azt lehetett várni, hogy már jövőre megszűnik az óraátállítás, az Európai Bizottság ugyanis ezt javasolta, a friss jogalkotási terv azonban több időt ad a tagállamoknak. A kidolgozott menetrendet az EU-csúcson adták oda a tagállamoknak. Úgy tűnik, hogy az ütemezés mégsem valósul meg, a tagállamoknak több időre van szükségük az óraátállítás eltörléséhez.

Ha Magyarország a nyári időszámítást választja az új rendszerben, akkor december végén és január elején nagyon későn, 8 óra 30 perc körül kel majd fel a nap, cserébe viszont nem lesz olyan nap az évben, amikor sokkal korábban menne le a nap, mint délután 5 óra. Téli időszámítás alkalmazása esetén felkészülhetünk nyáron a hajnal 4 előtti napfelkeltékre.

Az okokról

Az európai országok a múlt században kezdték alkalmazni a nyári időszámítást energiatakarékossági megfontolásokból, elsősorban háborús időkben, illetve az 1970-es évek olajválsága idején. 1980-tól kezdve az Európai Unió fokozatosan fogadta el azokat a jogszabályokat, amelyek véget vetettek a nemzeti óraátállítási gyakorlatok eltérő ütemezésének. 2018-ra azonban az óraátállítás sokat vesztett relevanciájából, miután több tanulmány is arra jutott, hogy mára elenyésző mértékű energiamegtakarítást jelent, miközben a polgárok részéről egyre több panasz érkezik negatív egészségügyi hatásaira.

A polgárok, az Európai Parlament és mind több tagállam egyre több kételyt fogalmazott meg az óraátállítás indokoltságával kapcsolatban. Az Európai Parlament felkérésére és a jelenlegi intézkedések értékelésének részeként a Bizottság 2018 nyarán nyilvános konzultációt folytatott, amelyre 4,6 millió válasz érkezett be. Ez az Európai Bizottság által szervezett nyilvános konzultációk esetében valaha tapasztalt legmagasabb válaszadási szám. A válaszadók 84%-a támogatta az évszakokhoz kapcsolódó óraátállítás megszüntetését.

Mindezek fényében az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy nem indokolt Brüsszelből szabályozni az évszakokhoz kapcsolódó óraátállítást, és a tagállamok szabad döntésére kell bízni a nyári, illetve a téli időszámítás alkalmazását, a szubszidiaritás elvével összhangban nemzeti szinten kezelve a kérdést.

 

Szlovákia a téli időszámítás mellett

Tárcaközi egyeztetésre küldte a munkaügyi minisztérium azt az elemzést, mely szerint Szlovákia a téli időszámítást akarja megőrizni, ha az Európai Unióban eltörlik az óraátállítást.
Ez azt jelentené, hogy többé nem élvezhetnénk nyáron a hosszú napos estéket, mert egy órával korábban sötétedne.

A javaslat még nem jelenti azt, hogy a téli időszámítás lesz bevezetve, ugyanis erről a szomszédos országokkal is meg kell egyezni, hogy a régióban egységes idő legyen. Ezért ha az országok többsége nyári időt javasolná, akkor valószínűleg Szlovákia is inkább azt vezeti be – írja az Újszó.

 

A téli időszámításra Kelet-Szlovákia fog ráfizetni, ahol már éjjel 02.00 órakor virradni fog

Pavel Faško, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet munkatársának elmondása szerint, ha Szlovákia a téli időszámítás mellett dönt, akkor nyáron legfeljebb este 8-ig lesz világos.

„Az embereknek délután és este van szükségük a fényre, vagy hajnali négykor, ötkor? Én úgy gondolom, hogy az emberek többsége a késő délutáni és az esti órákban jobban örül a világosságnak, mint mondjuk kora reggel, hiszen ilyenkor több az alvó, mintsem az aktív ember. Fontos tudni, hogy amennyiben nyáron a téli időszámítás lesz érvényben, akkor június végén és július elején már éjjel 02.00 órakor virradni fog. Gondolkodjunk el azon, hogy mi a praktikusabb: ha este 21.00 órakor van világos, vagy hajnali 03.00 órakor?”

Én nagyon sokat tartózkodom kint, így egyértelműen a nyári időszámítást támogatom. Amennyiben szeretnénk elkerülni a változásokat, ezt az időszámítást kellene választanunk” – mondta Faško a Körképnek adott interjújában.

forrás: Portfólió, Újszó, Körkép.sk

Ne feledje, október 28-án, vasárnap hajnalban újra óraátállítás. 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órát. „Egy órával többet aludhatunk.

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!