Így éltünk át egy hirtelen érkező vihart a horvát tengerparton

Az elmúlt napokban erős viharok tarolták le az Adria olasz és horvátországi partvidékét. Velence víz alatt, Splitben az utcán csónakáznak az emberek, Rijekában pedig pallókon sétálhatunk az utcákon. Apropó, nyáron mi is ott voltunk Rijekában és átéltünk egy hirtelen érkező vihart. Most erről szeretnénk beszámolni nektek.

Augusztus nálunk már igencsak a nyár vége, az Adrián még olyankor vígan csobbannak a tengerben a turisták (sőt, még októberben is vannak olyan partszakaszok, ahol fürdenek). Államalapítási ünnepünk után autóba pattantunk, röpke 5 és fél óra múlva pedig meg is érkeztünk Fiumébe, azaz Rijekába. Első nap közepesen felhős idő volt, csodálkoztunk is, hogy mindössze 25 fok volt és gyengén fújt a szél. Bár fürödtünk egyet a szemetes, stadion melletti partszakaszon, valahogy nem volt az igazi.

Másnap aztán berobbant az igazi nyár: 32 fok volt, a tikkasztó hőséget pedig az is tetézte, hogy még egy felhő sem volt a régen. Megtaláltuk a város legrégebbi strandját, a Sablicevot, ahol a rengeteg fotó elkészítése mellett sziklákról ugráltunk tengerbe és órákon át süttettük a hasunkat. Még azt is emlegettük, hogy nálunk ilyenkor már visszavonulót fúj a nyár, néhány száz kilométerrel délebbre pedig szabályosan meg lehet sülni.

Délután 14 órakor jelentek meg az első gomolyfelhők a horizonton, melyek ijesztő sebességgel közeledtek és növekedtek.

16 órakor már nem is láttuk a napot, a turisták pikk-pakk eltűntek. 16:30 felé megérkezett a szél is, így mi is visszavonulót fújtunk.

Igen ám, de mire hazaértünk (kb. 10 perc) el is kezdett szemerkélni az eső. Ami azután jött, arra nem is számítottunk.

A strandot ekkor érte el a masszív esőfüggöny, mely a hegyektől egészen a rijekai öböl túlpartjáig tartott. Eközben az ég is megdörrent, sorra örökítettük meg a lecsapó villámokat. Pusztító vihar kerekedett a semmiből és valahova a Kantrida stadion környékére is becsapott a ménkű.

Az alábbi videó is mutatja, hogy milyen volt a kilátásunk a tengerre, illetve azt, hogy hogyan vonult végig az eső.

Bár utána valamelyest kitisztult az idő, az eső (csökkenő intenzitással) reggelig kitartott. Másnap újra szép időnk volt, már nyoma sem volt a viharnak.

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!