Jégeső kísérte az év első zivatarát

Jégeső kísérte az év első zivatarát, rövid ideig tartott.

Idén március 24-én érkezett az első zivatarcella térségünkbe, melynek során a gyors mozgású cella jégesőt is tartalmazott néhány percen át. A jégeső következtében térségünkben kifehéredett a táj, amolyan télies képet mutatva – mintha hó borítaná a tájat. Természetesen nem téli jelenségről volt szó, hanem a jégeső intenzitása produkálta ezt az érdekességet. Ráadásul még másnap a korai órákban is voltak olyan védett, többnyire füves területek, melyekben megtalálhatóak voltak az előző nap hullott apró jégszemek – természetesen már kisebb mennyiségben és gyorsan elolvadtak ezek is.

 

Térségünkben minden évben feljegyezzük az év első zivatarát, amely idén a 84. napon következett be. Ez már a „várható” kategóriába tartozik, ugyanis térségünkben átlagosan az év 90. napja körül alakul ki az első zivatar (természetesen ettől jelentősen is eltérhet az adott év „elsője”). A legkorábban éppen tavaly jegyezhettünk fel zivatart, akkor már február 23. napján megdörrent az ég. Volt azonban olyan év is, amikor egészen május 25-ig kellett várnunk, ez az eset 2020-ban történt.

Az nem szokványos viszont, hogy rögtön az első zivatart jégeső is kíséri. Mindenesetre tegnap hivatalosan is elkezdődött az idei év zivatarszezonja, a legtöbb zivatarra elsősorban idén is a nyári hónapokban számíthatunk majd, de ha ilyen szép „felhőszörnyekkel” találkozhatunk az idei esztendőben, mint amelyből a tegnapi zivatar és jégeső kialakult, akkor nem lesz hiány viharvadászatból idén sem, ezt egyszerűen nem tudjuk megunni az évek során sem.

 

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!