Károkat okozott a vihar augusztus első napján térségünkben

Augusztus 1-jén egy hullámzó frontrendszer érte el térségünket, melynek következtében a nap folyamán több hullámban alakultak ki zivatarok.

Peremfelhővel érkezett a vihar (Fotó: Labbancz Gábor)

Az Estofex egy európai viharjelző szolgálat, amely ezúttal éppen térségünket jelölte meg úgy, mint ahol a legjobbak a feltételek heves zivatar, szélvihar, jégeső, esetleges tornádó kialakulására. Az események bekövetkezése előzetesen 17 óra utánra volt várható.

Már e frontrendszer előtt több hullámban zivatarok érték el térségünket, de ezek lehűléssel nem jártak, a zivatarok elvonultával újra és újra emelkedni kezdett a hőmérséklet.

Egymást érték a zivatarok vasárnap

Az első zivatar 3 óra magasságában érte el térségünket, heves villámlással, némi csapadékkal járt.

6 órai ébresztő

6 óra körül jött a következő. Intenzív csapadékhullást figyeltünk meg villámlással, ezúttal már nagyobb mennyiségű csapadékot mértünk.

Sötét fellegek

Fél 9 körül felbukkant a harmadik zivatarcella, amely dörgésekkel és egy kevés csapadékkal járt.

A harmadik…

Fél 10 körül, a zivatar elvonultával felszakadozott a felhőzet, kisütött a nap, elkezdődött a felmelegedés. Ez nem tartott túl sokáig, mert fél 11-kör ismét dörgéseket hallottunk, illetve a távolban feltűnt egy jól látható csapadéksáv is, amely végül elkerült minket. Ezúttal tehát nem nőtt tovább a napi csapadékösszeg.

Előbb kisütött a nap…
…majd ismét beborult

Körülbelül 14 óra 30 percig kellett várnunk a következő zivatarra, addig viszont 30 fok közelébe emelkedett a hőmérséklet és igazán fülledté vált a levegő.

A nap folyamán többször is jelentősen feltámadt a szél. Főleg a zivatarok érkezését megelőző percekben figyelhettünk meg élénk, olykor erős lökéseket.

Nem várt zivatarrendszer az Adriáról

Amikor cikkünk elején írtuk, hogy az Estofex szerint adottak lehetnek a körülmények akár heves vagy szignifikáns, károkozó jellegű viharok kialakulására, akkor elfelejtettük hozzátenni, hogy a magyar meteorológia (és a szlovák is) végig nagyon óvatosan állt a naphoz, nem győzték hangsúlyozni, hogy mennyire bizonytalan a helyzet. Ezt jól látták, ugyanis az Adria felől egy olyan zivatarrendszer indult el hazánkba, amely végül előrejelezhetetlennek bizonyult. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőre úgy tűnt, hogy talán kissé elhamarkodottan kiadta erre a piros, azaz a legmagasabb fokú riasztást az ország déli részére. Az elhamarkodást alátámasztja, hogy utána gyorsan elkezdték ezt visszavonogatni, mérsékelni narancssárgára. Utólag azonban egyértelmű, hogy jól látták a helyzetet, ugyanis Pécs környékén mutatott az erejéből valamit ez a meglepetés-rendszer, majd valamelyest gyengült és csak a Duna-Tisza közében erősödött vissza, amely következtében ismét kiadta az OMSZ a piros riasztást, ezúttal csaknem a teljes Alföldre. Ez sem történt hiába, ugyanis Nyíregyházánál és a Tiszántúlon többfelé fákat döntött ki a vihar, a zivatarrendszer nagy kiterjedésű volt. Volt ahol orkán erejű (120 km/h feletti) széllökést regisztráltak.

Térségünk eközben úgy érezhette, hogy a „beígért” vihar helyett kapunk az adriai cella széléből egy langyos, jelentéktelen kis záport. Az Estofex tévedett?

Az Estofex nem tévedett

Forrás: Estofex.org

Ők egész Magyarországra magas, 2-es figyelmeztetést adtak ki, míg a rózsaszín körbe tartozó területet 3-as, legmagasabb riasztással látták el. Az adriai rendszer a térségünket megtépázó cellák előtt alakult ki és vonult át Magyarország középső és déli részein. Az Estofex jól gondolta, hogy ilyen kedvező feltételek mellett északon sem maradhatnak el a heves események. Az adriai rendszer távolodásával Zalaegerszegről érkezett a hír, hogy leszakadt az ég és a Balatontól északnyugatra is szupercellás jelleget mutató zivatarok indultak el konkrétan térségünk irányába.

Lélegzetelállító fotó a Balatonról (Fotó: Sz. Szabolcs)

A Balatonon lélegzetelállító, már-már földöntúli látványt nyújtó szupercella tarolt, tulajdonképpen a teljes északi partot lemosta. A rendszer mozgása rendkívül gyorsnak mondható volt, talán egy óra alatt pedig térségünkbe is megérkezett.

Térségünkbe 18 óra előtt peremfelhővel megérkező zivatarrendszer szó szerint berobbant, óriási szélviharral, felhőszakadással, heves villámlással érkezett és amilyen hevességgel érkezett, olyan rövid időn belül távozott is és haladt tovább a Börzsöny és Szlovákia irányába.

Ilyen sötét fellegekkel érkezett a vihar (Fotó: Szabó Anikó)

Fákat döntött ki a vihar térségünkben

Ahogy korábbi cikkünkben már jeleztük, sok dolga akadt térségünk hivatásos és önkéntes tűzoltóinak. A Komárom-Esztergom megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság beszámolója szerint a megyénkben 18 helyszínre riasztották őket, főleg közvetlen térségünkbe.

Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy a Dorogi-medence regionális portálnak elárulta, hogy Kesztölcön a templom előtt egy nagy fa ágai törtek le a viharban, melyek a villanyvezetéket is leszakították. A templom ajtaját a leszakadt faágak eltorlaszolták, így a hívők a szentmise végeztével egy ideig a templomba rekedtek. Az eset során három gépjármű sérült meg. A helyszínre a bajnai hivatásos, valamint a kesztölci önkéntes tűzoltók vonultak ki.

Fotók: Nebehajné Erika

Dorogon, a Köztársaság úton egy tíz méteres fa dőlt ki, amely eltorlaszolta az utat. Szerkesztőségünk is a helyszínre sietett, amikor odaértünk már útzár mellett motoros láncfűrésszel darabolták a nyergesújfalui tűzoltók a kidőlt fa törzsét. Dorogon, a Hatos akna dűlőnél szintén egy nagy fa dőlt az úttestre.

Nagysápnál, a Bajna és a Bajót közötti úton is egy tízméteres fa dőlt az úttestre, ami teljes útzárat képezett. A helyszínre a bajnai hivatásos tűzoltók vonultak ki a fa összedarabolásához.

Esztergomban is egy nagy fa dőlt az úttestre a tavaknál. Itt több autós a könnyebb ágakat lehúzta az útról, viszont a nehezebben mozdítható törzseket a nyergesújfalui tűzoltók darabolták össze félpályás útzár mellett.

Táton, a Bajnai úton dőlt ki egy fa, ide a tokodi önkénteseket hívták. Piliscsévre pedig a nagyigmándi tűzoltók vonultak a viharkárokat felszámolni.

17 mm csapadékot mértünk Dorogon

Megteltek a vízelvezető árkok

Dorogot öt hullámban érték el a zivatarok, este pedig egy rövid zápor is áthaladt a településen. Az ötből az utolsó tartalmazott heves eseményeket, lehűlést és a légkör stabilitását is eredményezve.

Dorogi csapadékmérőnk által nyilvántartásba vett csapadékadatok időrendben így alakultak vasárnap:

03:00-04:00 | 0,5 mm | zivatar
06:00-07:00 | 6,2 mm | zivatar
08:00-09:00 | 2,2 mm | zivatar
09:00-10:00 | 0,3 mm | -||-
14:00-15:00 | 0,2 mm | zivatar
17:00-18:00 | 4,1 mm | !heves zivatar!
18:00-19:00 | 3,4 mm | -||-
20:00-21:00 | 0,3 mm | zápor

*A 08:00-09:00 és a 09:00-10:00 közötti csapadék egy zivatarból hullott, amely 2,2 mm + 0,3 mm, azaz 2,5 mm-t jelent.
** A 17:00-18:00 és a 18:00-19:00 közötti csapadék egy zivatarból hullott, amely 4,1 mm + 3,4 mm, azaz 7,5 mm-t jelent.

Lehűlt a levegő

A front elhaladtával stabilizálódott, megnyugodott a légkör és lehűlt a levegő is. A naplemente káprázatos színekben pompázott.

A nap végére még egy rövid, de jelentéktelen zápor zárta a napot, amely beállította a csapadékösszeg végeredményét. A gyors haladású cellák szerencsére sehol a térségben nem okoztak villámárvizet, a napi csapadékösszeg tehát jelentősnek mondható, de normális kereteken belül maradt.

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!