Ködös nyári reggelek

Igazán furcsa látvány, amikor nyári napokon ködös, szükre időre ébredhetünk. 2018 augusztusában néhány napon belül két ilyen reggelünk is volt: először augusztus 3-án, péntek reggel lepte el térségünket köd, majd augusztus 6-án, hétfőn is hűvös, nyirkos időre ébredhettünk.

Ilyen volt a kilátás a Baumittól Dorog felé 2018. augusztus 6-án reggel.

Mind a két alkalommal az előző napi, erős zivatar volt az oka a jelenségnek! Az érkező vihar hatására ugyanis jelentősen lehűlt a hőmérséklet, másnap pedig nagyjából délelőtt 10 óráig szürke, ködös időnk volt.

Érdemes tisztába lennünk azzal is, hogy miért keletkezik köd és egyáltalán melyik fajtájával találkozhatunk nyáron! Ködről akkor beszélhetünk, amikor a levegő annyira lehűl, hogy a hőmérséklete megközelíti a harmatpontot és ennek következtében a benne lévő pára kicsapódik.

Baumittól a városba vezető út 2018. augusztus 6-án, reggel.

A ködnek több fajtája van, azonban nyáron szinte kizárólag kisugárzási köd nevű típussal találkozunk. A lényeg, hogy derült, szélcsendes éjszakán a felszín erőteljesen visszaveri azt a hőt, amelyet napközben elnyelt. A nagy nedvességtartalmú, felszínközeli levegő lehűl és a harmatpontot elérve kicsapódik a pára. Általában a délelőtti felmelegedés során feloszlik, mint ahogy tapasztaltuk az említett két nap során is.

Dorog és Esztergom térségében számtalan völgy található, ahol a hajnali órákban kisebb ködös részekre figyelhetünk fel: ilyen a Dobogókőre vezető út mentén a patak völgye, és Búbánatvölgy is.

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!