Markáns hidegfront zárja a nyarat?

Érkezik a hidegfront felhőzete Dorogra
Érkezik a hidegfront felhőzete Dorogra

2017. augusztus 19-én erős hidegfront éri el nyugati irányból országunkat. A kora délutáni órákban már elesik Alpokalja és a Kisalföld térsége. Nyugati tájainkon már csak 20 fok környéki maximumok lesznek, míg az ország keleti felén még tartja magát a hőség.

De mi a helyzet Esztergom – Dorog térségének időjárásával?

Jeles állás szerint a csapadék este 8-9 óra környékén éri el térségünk nyugati szélét. A front előszele már reggel ideért, és folyamatosan erősödik. Az első felhők dél körül jelentek meg az égbolton, majd délután 3 órára már összefüggő felhőzet borítja be az eget.

Érkezik a hidegfront felhőzete Dorogra
Érkezik a hidegfront felhőzete Dorogra

Mi lesz a tűzijáték ideje alatt?

Azt leszögezhetjük, hogy a szél biztosan fújni fog, és borult égbolt lesz. Tikkasztó hőség már nem lesz, és reméljük a csapadék megvárja az égi parádé végét. Vasárnap szinte egész napos, esőre számolhatunk, nem kizárt a jelentős mennyiségű csapadék sem. Amennyiben fontos események következnek be, rögtön beszámolunk róla a Facebook oldalunkon!

Tűzijáték Esztergomban 2016-ban
Tavalyi tűzijáték Esztergomban –
reméljük, hogy idén is remek színvonalú tűzijátékban lesz részünk!

Elképzelhető, hogy a nyári meleg időjárásnak az idei évben búcsút mondhatunk, hiszen sokéves átlag alapján elmondható, hogy augusztus 20-a környékén megérkező hidegfront búcsúztatja a nyarat. Reméljük azonban, hogy a mai lehűlés után még visszatérnek a meleg nyári napok.

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!