Rengeteg a tűz térségünkben – nagy a szárazság

Tokod (Kép: Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület)
Ismét lángolt a száraz fű térségünkben
Kesztölcön az óvodát is veszélyeztették a kedd reggel 10 órakor felcsapó lángok. Hétfőn Leányváron, szombaton a Palatinus-tónál, pénteken a tokodi Gete lábánál, múlt hét szerdán és csütörtökön Bajóton, korábban pedig szintén Kesztölcön volt tűz. Ebszőnybánya és Nagysáp sem úszta meg.
Nagyon régen nem esett számottevő csapadék, ezért várhatóan a következő napokban sem javul a helyzet.
Eddig történt:

Március 5.: Kesztölc 

Kedd délelőtt 10 óra magasságában tűz ütött ki Kesztölcön. Nagy területen száraz fű és avar égett. A tűz egészen az óvoda udvarának széléig terjedt, ahol a nevelők locsolással próbálták elkerülni a tűz bejutását az adott területre. Az érintett kesztölci telkeken több szőlő és kisebb tároló is elégett. A tüzet végül 13 óra magasságában sikerült eloltani – számol be a dorogimedence.hu. A tűzeset itt nézhető vissza: RTVE “Kommentár Nélkül”.

Március 4.: Leányvár

Ezen a napon Leányváron csaptak fel a lángok, nem megerősített információk szerint egy családi ház lángolt. Nem tudjuk, hogy köze volt-e ennek az esetnek a nagy szárazsághoz. Mindenesetre sokáig lehetett a 10-es út mentén élőknek szirénázást hallani.

Március 2.: Palatinus-tó

2019.03.02.-án 23:35 kor a Palatinus tó előtt mentünk el, amikor észleltük, hogy az Öböl Music Beach mögött hatalmas füst és vörös fény látszik.
Dorog felől próbáltuk a helyet megközelíteni, de végig zsákutcák voltak.
Rádión átszóltunk az esztergomi szolgálatnak, segítséget kérve, hogy több helyszínről tudjuk a tüzet megközelíteni. A mi csapatunk a 117-es úton Kesztölc felől ment, az Esztergomiak Dorog felől mentek.

Közben a katasztrófavédelemmel folyamatos telefonos összeköttetésben voltunk.
Mind a két szolgálat utat talált a helyszínhez, ahol megállapítást nyert, hogy egy nagyjából három focipálya nagyságú terület lángokban áll.

A lángok rohamosan terjedtek egy hétvégi házas terület felé, pár ház kerítését el is érték.
Az esztergomi csapat meg tudta közelíteni a lángokat és porral oltóval próbálták a tűz házak felé terjedését megfékezni.

A kertvárosi csapat a közben megérkező tűzoltókkal egy Kesztölc utáni sorompóval lezárt magánúton tudott bemenni a lángoló területet hátulról megközelítve.

A helyszínt elérve a tűzoltók megkezdték az oltást, mely kb. 40 percig tartott.
Közben a nagy helyismerete miatt telefonon felhívtuk az Öböl Music Beach tulajdonosát, aki még-e késői óra ellenére is egy drónt küldött a terület fölé, behatárolva a tűz nagyságát és terjedelmét, melyet ezúton is nagyon köszönünk – írta facebook oldalán az Esztergom-Kertvárosi Polgárőrség.

Március 1.: Tokod

Tokod (Kép: Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület)

Február 28.: Bajót

Mai napon, 15 óra 30 perc után nem sokkal érkezett a kérés a tatabányai műveletirányítás központjából, mely szerint Bajóton az Öreg-kő alatt a pincesoron III-as fokozatú kiemelt avartűz pusztít, ezért amennyiben van kapacitásunk segítsünk a lángok megfékezésében. Az Esztergom, Nyergesújfalu, Bajna és Tatabánya hivatásos egységeinek dolgoztunk a keze alá, Nyerges és Komárom önkéntes egységeivel egyetemben. Körülbelül 10 hektáron égett az aljnövényzet, sajnos több pincét veszélyeztettek a lángok, illetve több villanyoszlop leégett, amelyeknek egy része el is tört. Egyesületünk 6 fővel képviselte községünk tűzoltó egyesületét – közölte a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Február 27.: Bajót

A mai tűzeset során egy telepített erdő is leégett. Az esethez először a komáromi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, majd a sárisápi és tokodi önkéntesek is csatlakoztak. Kéziszerszámokkal, puttonyfecskendőkkel és vízsugárral oltották el a tüzet – közölte a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Bajót (Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület)

Február 27.: Ebszőnybánya

Ebszőnybánya, száraz fű égett a hegygerincen (Kép: Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület)
Február 27.: Kesztölc, Nagysáp

A kedvező hőmérséklet és a szeles idő hatására megszaporodtak a tüzek térségünkben. Február 27-én, délelőtt Kesztölcre vonultak a tűzoltók, majd délután Nagysáp külterületére siettek.

Nagy területen ég a száraz fű, az avar Kesztölc külterületén. A helyi önkéntes tűzoltók mellett Esztergomból, Nyergesújfaluról és Bajnáról érkeztek hivatásos tűzoltók, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is elindult. Az egységek egy másfél hektáros területen kezdték oltani a tüzet, amelynek oldalirányú terjedését megakadályozták. A terület további részein is eloltották már a lángokat. Munkájukat nehezítette, hogy a tűzzel érintett környék csak gyalogosan közelíthető meg.

Nagy területen, elsődleges információk szerint tizenöt hektáron ég a száraz fű, az avar Nagysáp külterületén. A nyergesújfalui hivatásos tűzoltókat követően Esztergomból és Tatabányáról is érkeztek hivatásos egységek, hogy a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett megfékezzék a lángokat. Fél négykor a tűzoltók még dolgoztak az oltáson.

(Forrás: komarom.katasztrofavedelem.hu / dorogimedence.hu)

Február 25.: Az első tűzesetek

Habár megyénkben még nem rendeltek el tűzgyújtási tilalmat, térségünk tűzoltóinak sok munkája akadt február 25-én, hétfőn.

Tarló, gaz, aljnövényzet, száraz fű, vagy bozótos égett hétfőn térségünk településén. Több esetben is nagy kiterjedésű területeken keletkeztek szabadtéri tüzek. Kesztölc határában 3,5 hektáron, Nyergesújfalun három helyen is 1 hektáron gyulladt meg az aljnövényzet. Bajóton, Süttőn, illetve Tokodaltáró külterületén pedig száraz fű, gaz égett.

A hivatásos, az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók minden esetben puttonyfecskendő és kéziszerszámok segítségével fékezték meg a lángokat, személyi sérülés sehol sem történt.

(Forrás: komarom.katasztrofavedelem.hu / dorogimedence.hu)

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!