Sorra dőlnek a hidegrekordok márciusban és áprilisban

Havazás Dorogon 2021. április 13-án

Ahogy Európában, ahogy Magyarországon, úgy térségünkben is az utóbbi éveket növekvő évi középhőmérséklet jellemzi. Még korai lenne kijelentenünk, hogy ilyen szempontok szerint az idei év más lesz-e, de mindenképp érdemes szót emelni a márciusi és áprilisi hidegekről is.

2021 egyik nagy újdonsága, hogy egy nagy adatbázist készítettünk a 2007 januárjától kezdődően mért és rögzített hőmérsékleti értékekből, amely számunkra is kiszűrhetővé, illetve átláthatóvá tette a szélsőséges hőmérsékleti értékeket, azaz térségünk hideg- és melegrekordjait.

Ma április 14-ét írunk, egy olyan napot, amikor szintén megdőlt a hidegrekord. Ebben a cikkünkben sorra vesszük, megvizsgáljuk, hogy az idei év első 104 napja milyen szélsőértékeket produkált a hőmérsékletet illetően.

Ezúton szeretnénk felhívni Olvasóink figyelmét, hogy a főoldalon, a jobboldali menüsorban is rögzítve vannak a hideg- és melegrekordok, melyek dorogi mérésen alapulnak, valamint havonta legalább egy alkalommal frissítésre kerülnek.

Január

Az év első hónapjában négy rekordot tudtunk feljegyezni, melyből három melegrekord, egy pedig hidegrekordként került be a nyilvántartásunkba.

Január 18-án -14,7 Celsius fokot mértünk, amely egyébként az utóbbi négy év legalacsonyabb hőmérséklete is egyben, mellyel megdőlt térségünk január 18-i hidegrekordja. A hideg után három melegrekordot kaptunk, 22-én 11,2 Celsius fokot, 23-án 10,0 Celsius fokot, míg 30-án 11,4 Celsius fokot mértünk, mindhárom mérés új melegrekordnak számít.

Február

Mintha csak januárról írnánk, ezúttal is három melegrekord mellé egy hidegrekordot jegyezhettünk fel. A hónap 4. napján 12,5 Celsius fokkal melegrekord, a 13. napján -12,4 Celsius fokkal hidegrekord született. 25-én és 26-án előbb 18,6 Celsius fokra, majd másnap 17,2 Celsius fokra javíthattuk át a két napi hőmérsékleti rekordot.

Március

Az első tavaszi hónapban fordulat következett be, ami a hőmérsékleti szélsőértékeket illeti. A három melegrekord ezúttal is megvolt, de mellé nem egy, hanem hét hidegrekordot „kaptunk”. Március 3-án 16,4 °C-ot mérhettünk, amellyel megdőlt térségünk napi melegrekordja, csakúgy mint a hónap utolsó napjaiban, 27-én 19,4 Celsius fokkal, 31-én pedig 23,3 Celsius fokkal állt be az új rekord.

A hónap közepén viszont hét hidegrekordról tudunk beszámolni: 7-én -8,3 Celsius fokot, 11-én -5,5 Celsius fokot, 19-én -4,5 Celsius fokot, 20-án -7,0 Celsius fokot, 21-én -9,2 Celsius fokot, 23-án -6,2 Celsius fokot, míg 26-án -2,6 Celsius fokot mértünk.

Április első fele

Áprilisban is a hidegrekordok domináltak az első 14 nap során. Erősen indított a hónap, már „bolondok napján” melegrekord dőlt, ezen a napon 25,2 Celsius fokot mértünk. De tudjuk, az április szeszélyes, jött is a fordulat. A hózáporok mellett számos hidegrekord is született, melyek kronológikus sorrendben a következők: április 5. -4,2 °C, április 6. -2,6 °C, április 7. -3,6 °C, április 8. -2,7 °C, április 9. -5,0 °C, április 14. 0,5 °C. Ez mind új hőmérsékleti rekordnak számít.

Összességében az év első 104 napján 25 hőmérsékleti rekord született, amelyből 15 hidegrekordként, 10 melegrekordként vonul be a történelembe. Januárban és februárban összesen 6 melegrekord és csak kettő hidegrekord született, míg a tavasz első felében már 13 hidegrekordról számolhatunk be és 4 melegrekordról. Általánosságban elmondhatjuk, hogy körülbelül négynaponta születik valamilyen hőmérsékleti rekord térségünkben. Idén hétnaponta született hideg, tíznaponta pedig melegrekord.

 

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!