Még soha nem volt melegebb és szárazabb június az ideinél

Elkészítettük a júniusra vonatkozó összegzőnket, melyből több érdekesség is kitűnik. Például még soha nem mértünk ilyen meleget júniusban, mint idén, de a legalacsonyabb hőmérsékleti rekord is megdőlt. Sőt ennyire száraz júniusunk sem volt még. Továbbá soha nem fordult elő olyan, hogy júniusban egyszer sem alakul ki zivatar. 

Még nem volt ennyire meleg

Idén júniusban 37,8 Celsius fok volt a legmagasabb hőmérséklet, amelyet az idei első hőhullám során, június 24-én mértünk Dorogon. A második legmagasabb hőmérséklet 36,7 Celsius fok volt, amelyet a második hőhullám során mértünk. Mind a kettő új rekord lenne, de természetesen a magasabbikat könyvelhetjük csak el új júniusi csúcsértéknek. A korábbi júniusi melegrekord térségünkben 35,6 Celsius fok volt, szóval nem kicsit dőlt meg a rekord (2,2 fokkal).

Még ennyire hideg sem volt

Érdekesség, hogy június elején még úgy gondolhattuk, hogy folytatódik az idei év első öt hónapjára jellemző tendencia, miszerint a sokéves átlagnál alacsonyabb havi középhőmérsékleteket jegyezhettünk fel. Ennek megfelelően indult a június, tehát az átlagosnál jóval hűvösebben. Emiatt a korábbi minimum-rekordnak számító 6,6 Celsius fok helyett most már 4,9 Celsius fok a júniusi hidegrekord. Ezt június 1-jén mértük.

Nem volt még ennyire száraz június

Szintén fontos beszámolnunk arról, hogy ekkora szárazság méréseink kezdete (2007.) óta még egyetlen júniusban sem volt, mint idén. Egyetlen egyszer esett csapadék a hónapban, június 12-én állt be a havi csapadékösszeg. Ezen a napon 6,5 mm hullott. Korábban 17,2 mm csapadék hullott az addigi legszárazabb júniusban (2015-ben). Ez a rekord is nagyon megdőlt. Egyébként a júniusi csapadékátlag térségünkben 63 milliméternek felel meg. Ugyanakkor volt olyan június is, amikor 145 mm gyűlt össze egy hónap alatt. Ehhez képest az idei 6,5 milliméternyi csapadékösszeg valóban elenyésző.

Nem alakult ki zivatar

Még soha nem történt olyan, hogy júniusban egyetlen alkalommal sem dörrenjen meg az ég. A legkevésbé viharos júniusokban is legalább 3 alkalommal alakul ki térségünkben zivatar. Ez a minimumrekord idén nullára változott, ugyanis idén egyetlen egy zivatart sem jegyezhettünk fel. A június egyébként az egyik legzivatarosabb hónapunk, a hatodik hónapban átlagosan 6-7 zivatart észlelhetünk.

Szinte az egész hónap nyáriasan telt

Június 4-től kezdődően időjárásunk megfelelt volna valamelyik mediterrán ország időjárásának is. A 30 napos hónap során 25 nyári napot jegyezhettünk fel. Június első három napján kívül csak 13-án és 14-én nem érte el a napi maximum-hőmérséklet a 25 Celsius fokot. A 30 Celsius fokot 14 alkalommal haladta meg a hőmérséklet, míg 35 Celsius fok feletti hőmérséklet kétszer fordult elő.

 

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!