Meglátogattuk a Pilis-tetőt

Pilisi erdő

Kihasználtuk a szokatlan, novemberi időjárást és kisebb kirándulást szerveztünk,amelynek célállomása a Pest megyében található, Pilis-tetőn lévő Boldog Özséb kilátó. Utunk a Két bükkfa-nyereg elnevezésű, Komárom-Esztergom megye és Pest megye határán található népszerű pihenőhelynél kezdődött, ahol a kora délelőtti órák miatt ezúttal nagyon kevés autó parkolt.

Úton Pilis-tető felé

Innen a régi, aszfaltozott úton keresztül haladtunk, útközben pedig a Pilisi Parkerdő Zrt. által készített, régi farönkből faragott ülőalkalmatosságokkal találkoztunk. Páratlan látványban volt részünk, hiszen az erdő gyönyörű színbe öltözött: gyakorlatilag a halványzöldtől egészen a barnáig terjedő színskálának a legkülönbözőbb árnyalatait figyelhettük meg.

Párban álló gombák a Pilisben.

A hatalmas mennyiségű lehullott levél között gombafajokat találtunk, amelyeket több alkalommal meg is örökítettünk. Mivel olyan időszakban kirándultunk, amikor mindenki dolgozott, ezért szerencsére nem volt hatalmas tumultus a turistaútvonalakon. Elvétve akadt egy-két túrázó, akik szintén örültek annak, hogy üres az erdő.

Bejárat a volt rakétabázis területére

Az utunk végéhez közeledve megpillantottuk az egykori rakétabázis maradványait. Felmászni életveszélyes! hirdeti a felirat az egyik építményen, amelyek jó 30 éve már funkció nélkül árválkodnak a hegytetőn. Aztán a betontorzók között felbukkant a geodéziai torony, amely néhány éve már Boldog Özséb-kilátó néven ismert.

Boldog Özséb-kilátó a Pilis-tetőn

A 756 méter magas Pilis-tetőn, a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján álló, több mint 17 méter magas építményt fából készült lépcsősor vezet a magasba, a kilátó falát függőleges fatartók alkotják. A kilátó szintjére érve gyönyörű körpanoráma tárul elénk.

Kilátás a kilátóból

Tiszta időben akár az Alacsony-Tátra is látszódik, de amikor ott voltunk, kicsit párás idő volt. Így csak a Dunakanyarig és nagyjából Pomázig láthattunk el. Így is megérte, hiszen gyönyörű látványban volt részünk. Ti már jártatok a Boldog Özséb-kilátónál?

 

 

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!