Megcsodáltuk az új dorogi városrészt
Az ősz rendszerint a hétvégi kirándulásokról, természetjárásokról szokott szólni. A hosszú hétköznapok után a hétvégi erdei, mezei barangolás sok ember számára a mókuskerékből való kikapcsolódás lehetőségét testesíti meg. Virágostóth Krisztián most a dorogi intermodális csomópontot fedezte fel.
Az idei év, pláne a mostani őszi időszak jócskán eltér a megszokottól, mivel a koronavírus az élet teljes területét átírta. A pandémia minden területen érezteti a hatását és most nem csak arról van szó, hogy például korlátozások betartásával rendezhettek programokat. A szabadban eltöltött idő mostanság felértékelődik, a mindennapi testi és szellemi egyensúly számomra hihetetlenül fontos. A kialakult helyzet okán próbálom kerülni a nagy forgalmú helyeket és olyan helyszíneket választok, ahol nyugodtan kikapcsolódhatok, és új impulzusok érhetnek. A fenti okok miatt most Dorog mellett tettem le a választásom és az új intermodális csomópontot jártam be.
A mérnöki pályám elején hatalmas élmény olyan nagyszabású projektek kivitelezését figyelemmel kísérni, mint az Esztergomi úti körforgalom kivitelezése és a vasútállomás melletti új városrész létrehozása. Mindkét helyszín szorosan összefügg az Esztergom-Budapest vasútvonal fejlesztésével, utóbbi projekt – vagyis az intermodális csomópont építése a vonalfelújítás fontos állomása.
Úgy gondolom, hogy a beruházás város életében sokkal többet jelent, mint amit elsőre várnánk tőle. Első és legfontosabb előnye, hogy buszokról gyorsan és egyszerűen átszálljunk a vonatra, hanem egy komplex személetmódot és előremutató gondolkodást is megtestesít.
A második érv, ami mellette szól, hogy a 111-es út városon belüli szakaszát valamelyest tehermentesíti majd, valamint gyorsíti a városon való áthaladást, hiszen több útvonal áll majd a járművezetők részére. A projekt lehetőséget ad a Mária utca felé való közlekedési kapcsolat fejlesztésére is, ami tovább fogja bővíteni a lehetőséget a közlekedők számára.
A projekt további hozadéka, hogy most már minden irányból könnyen el lehet majd érni a vasútállomást, ami tovább növeli a település ázsióját és vonzerejét, különös tekintettel arra, hogy Budapest viszonylag közel van Doroghoz.
Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy térségünkben több intermodális csomópont is létesült az elmúlt időszakban és testközelből láthattam a kiépülésüket továbbá egymásra gyakorolt hatásait is vizsgálhatom, mint településmérnök.
Először november 7-én jártam ott, amikor is napsütéses, kellemes időben (13 Celsius fok volt) tekinthettem meg az éppen zajló kertészeti munkálatokat, illetve a különböző finomhangolásokat. A második sétám alkalmával már az elkészült körforgalom és Intermodális csomópont fogadott és persze az idő is hűvösebbre fordult. Akkor már több gépjárműt is láttam az új úton és azt is láttam, hogy a Richter Gedeon Nyrt. Dorogi Fióktelepének bejáratánál található körforgalomnál és az újvárosrészen is rengeteg növényt ültettek el. Az Esztergomi útnál öt japán cseresznyefa kapott helyet, de tarkalevelű ezüstfa, többféle borbolya, aranyvessző, örökzöld lonc is került a területre.
Az újonnan kiépített út mellett található rézsűn tűztövist ültettek el a szakember, illetve a kis dombot be is füvesítették. A telepített növényzet a lokális klíma javításában és a városrész élhetőbbé tételében is fontos szerepet fog játszani. A növényzet esztétikailag is nagyon sokat fog segíteni a vasútállomásnak és környezetének, hogy az ide érkezők olyan helyre érkezzenek ahova jó megérkezni. Egyébként arra is gondoltam, hogy ősszel milyen jó lesz majd sétálni ezen a helyen, már várom, hogy a következő években készíthessek néhány remek fotót.
A sétáim alkalmával mindkétszer nagyon kellemes időt fogtam ki: sok új információt szereztem és élveztem a nyugodt környezetben eltöltött perceket. Ajánlom mindenkinek, hogy lehetőségeihez mérten minél többet sétáljon a természetben. Hisz szép helyen élünk.
T.
Virágostóth Krisztián!
Mint öreg doroginak ( 79 éves vagyok) nagyon tetszik amiket cikkében leírt. Valóban teljesen megszépült a vasútállomás és környezete. Praktikus közelítés a busz és a vonatközlekedés között. Már várom, hogy mikor lehet Dorog távolabbi pontjairól busszal a vasútállomásra menni. Ugyanis már 2020.dec 13. –tól a hivatalos VOLÁN menetrend szerint minden Dorogon Esztergom felé és vissza áthaladó autóbusznak érintenie kellene a Dorog Vasútállomás megállót. Most 2021. 01. 12. van és az összes busz még a régi úton közlekedik. Előzetes tájékoztatás szerint már az előbb említett időponttól az „intermodális csomópont” érintésével kellene közlekedniük.
Természetesen ezt nem Önön kérem számon. Gondolom ez a város és a VOLÁN ügye. Csupán egy nekem, és gondolom sok doroginak nem tetsző dologra szeretném felhívni a figyelmet.
Üdvözlettel:
Málnás Ferenc dorogi lakos
Tisztelt Málnás Ferenc!
Köszönöm szépen a kedves szavakat a cikkel kapcsolatban. A jövőben remélem még sok olyan írást tudok közzétenni, amely elnyeri a tetszését és szívesen olvassa.
Az IMCS a tegnapi naptól már teljesen átadásra került és a buszok az új csomópontot érintve közlekednek.
Üdvözlettel,
Virágostóth Krisztián