Viharokról szólt a hétvége

Villám az esztergomi Bazilikáról nézve

Hosszúhétvégét tartottak a viharok. Péntek déltől vasárnap estig elkényeztették a zivatarok a viharvadászokat.

Kronológiai sorrendbe szedtük a hétvége legfontosabb meteorológiai történéseit.

Pénteken (júl. 26.) 12 óra 30 perc körül kezdett berobbanni a légkör, ekkor Esztergomból is látszódott már, ahogy tornyosulnak a gomolyfelhők:

Zivatarokat jelző gomolyfelhők Esztergomban 12 óra 30 perc körül

Ahogy várni lehetett a következő egy órában sorozatosan dörgött az ég, a csapadék ekkor viszont még elmaradt. Nagyjából Zsámbék környékéről vonult a zivatarcella Buda irányába, ezen az útvonalon lehetek intenzívebb zivatarok. Mindenesetre Dorogról is elképesztő látványt nyújtottak a gomolyfelhők, mintha csak szó szerint felrobbant volna valami:

Elképesztő gomolyfelhőképződés Dorogról – akárcsak egy robbanás

Ez a Budapesten készült fotó is alátámasztja, hogy volt ahol csapadékkal járt a zivatarcella vonulása:

Budapesten esett is pénteken kora délután

Leányvárról is látható volt az esőfüggöny, tehát nem sokkal kerülte el térségünket az első zivatarcella:

Tóth Szilvia videója Leányvár térségéből 13 óra után. Köszönjük!

Posted by Dorog-Esztergom térségének időjárása on Friday, 26 July 2019

14 óra 30 perckor már a Dunakanyar felől készülődött valami, ismét dörgéseket lehetett hallani, de csapadék ezúttal sem érkezett:

A Dunakanyar felől is dörgéseket lehetett hallani 14 óra 30 perc körül

Egyébként pénteken igazi kánikula tombolt, sokat sütött a nap, a megkörnyékező zivatarok is csak még fülledtebbé tették a levegőt, 15 óra 34 perckor 33,9 °C-ig emelkedett a hőmérséklet dorogi mérőállomásunkon (árnyékban).

Majd néhány órás szünet után este észak felől (Szlovákia irányából) újabb zivatarok pattantak ki és vették célba térségünket:

Zselíz és Érsekújvár között mozgó apró cellák vették irányba Esztergom, Pilismarót környékét. (Kép: shmu.sk)

Dorogon ezúttal sem volt csapadék, azonban káprázatos színeket produkált a naplemente és a térségünket megkörnyékező zivatar:

Káprázatos színekben tündöklő zivataros naplemente térségünkben (Kép: Zelenák Évi)

Végül Nógrád megyét és a Börzsönyt vette célba egy elég komoly rendszer, ezt is csak messziről csodálhattuk:

Esti radarkép (Kép: shmu.sk)

És ahogy várni lehetett, ebből jégeső is hullott:

Ruppertné Molnár Marinna nevű olvasónk fényképe Vámosmikoláról

Szombat (júl. 27.) reggelre, 10 óra környékén térségünkbe is megérkezett a várva várt csapadék:

Posted by Piroska Paár on Saturday, 27 July 2019

Az eltűnőfélben lévő Esztergom szombat délelőtt

Dorog csak ízelítőt kapott a csapadékból, összesen 2,3 mm-t mértünk, míg Esztergom környékén 15 mm körüli mennyiség eshetett.

Elvonulóban…
Nagyjából Dömös irányában, Dorogról fotózva

Táton villámokat is látni lehetett:

Villámok Táton (Kép: Berky Patrik)

Esztergomban pedig a jól látható csapadéksáv nyújtott lenyűgöző látványt:

Csapadéksáv Esztergomban (Kép: Zelenák Évi)

Szombaton már nem volt strandidő, 24,7 °C-on „tetőzött” a hőmérséklet, ami külön érdekesség, hogy ezt reggel 9 óra 50 perckor mértük.

Radarkép 19 órakor (Kép: OMSZ)

19 órakor már így festett a radarkép, itt már látni lehetett, hogy nem véletlenül adtak ki narancsriasztást szombat estére. Először csak felhőszakadás esélye miatt volt érvényben másodfok, később zivatarokra is kiadták, illetve megemelték.

Elhalasztották a szombatra meghirdetett kertmozit Lábatlanon. A szervezők (PikNik mozi) felelősségteljes döntése értelmében a szombatra tervezett Bohém Rapszódia szabadtéri vetítését egy későbbi időpontra (augusztus 24.) halasztották az este érkező vihar miatt.

22 óra körül bow echó alakult ki Budapesttől nyugatra.

Bow echo alakult ki (Kép: OMSZ)

Mi az a bow echó?

A bow echó ívbe hajló zivatar vagy zivatarlánc, ami a néhány 10 km-es mérettől kezdve akár a több száz km-es méretskálát is elérheti. Többnyire a bow echó tengelyében, a zivatarlánc vezető élén heves, károkozó szélrohamok alakulhatnak ki, emiatt a bow echó különösen veszélyes konvektív jelenségnek számít. A bow echó ívének két végén általában erős örvénylő mozgás realizálódik, ezt az örvénypárt hívjuk ívvégi örvényeknek. Ezekben nem ritkán akár tornádók is kialakulhatnak. Az északi féltekén a hosszabb életű bow echók asszimmetrikussá válnak, és az északi ívvégi örvény megerősödik, a déli disszipálódik. Emiatt a bow echó átalakul a vessző echó (idegen szóval comma) fázisba (a radarképeken a zivatarvonal alakja egy hajlott vesszőre hasonlít). A vessző „fejét”, azaz az északi ívvégi örvényt szokás comma head zivatarnak is nevezni (még nincs meghonosodott magyar megfelelője). (Forrás: OMSZ)

Villámok

Posted by Dorog-Esztergom térségének időjárása on Saturday, 27 July 2019

Valamivel 23 óra előtt érte el térségünket délnyugat felől a kiterjedt zivatarrendszerré fejlődő mediterrán ciklon, amely térségünkben is többfelé felhőszakadásokat okozott. Csapatunk viharvadászatra indult, a régi Táti útról próbáltunk meg villámokat elkapni, de valószínűleg túl későn értünk oda, mert alig hogy felállítottuk a kameráinkat megérkezett a csapadék is, illetve már az érkezésünk ideje alatt feltámadt a szél is, amely tovább nehezítette a dolgunkat. Végül nulla sikeres fotó után az autóban kerestünk menedéket az akkor már intenzív csapadék elől. Pár perces tanácskozás és radarnézegetés után úgy döntöttünk, hogy Esztergomban még elcsíphetjük a vihart, ezért megkíséreltünk a vízátfolyásokkal teli Táti úton a vihar után eredni. Többé-kevésbé újra felcsillant a remény, mígnem beértünk Esztergomba. De a vízátfolyások következtében a kipufogónkat eltömítette a víz, ezért néhány perc kényszerpihenőt kellett tartanunk. Ezt követően a Bazilika környékén telepedtünk le a maradék kósza villámokat „levadászni”. Itt sem sok sikerrel jártunk, nagyjából 10 percet kellett várnunk az első értelmes képig. Összességében csalódottan értünk haza, mert nem jártunk túl nagy sikerrel, legalábbis ebben most több volt.
Villám az esztergomi Bazilikáról nézve

Tátról is kaptunk villámfotókat Berky Patriktól, köszönjük!

Dorogon 21,4 mm csapadékot mértünk a késő esti viharokból. A legtöbb csapadék 23 óra és éjfél között esett, ez idő alatt 11,0 mm-t regisztrált a műszerünk.

Vasárnap (júl. 28.) sem kellett sokáig várni az első zivatar megérkezéséig, 14 óra után már látszott a radaron, hogy ezúttal Budapest irányából érkezhetnek viharok, elsősorban a Dunakanyar térségébe.

Komolyabb vihar érkezése várható ezúttal Budapest felől (Kép: shmu.sk)

Budapesten és a Pest megyei Gyálon is leszakadt az ég 14 óra körül, sőt kétszer belecsapott a villám a csepeli strandba is vasárnap délután, mely során ketten súlyosan megsérültek. A felvételt Gyálról kaptuk:

Felhőszakadás Budapest déli részén

Felhőszakadás Budapest déli részén

Posted by Dorog-Esztergom térségének időjárása on Sunday, 28 July 2019

Budapesten a felhőszakadást többfelé jégeső kísérte.

Nagyjából ahogy értesülést szereztünk a Budapest környéki viharokról, máris újból találkozott egymással csapatunk és újabb viharvadászatra indultunk. Ezúttal Dorog volt a helyszín, egy olyan terület, ahonnan jól rá lehet látni az érkező zivatarcellára. Ezúttal sem volt sok időnk az előkészületre, ahogy kiértünk már lőttük is a képeket, illetve a kameraállványról time lapse, azaz gyorsított videót is készítettünk, amin nagyon szépen látszik, ahogy Kesztölc irányában fokozatosan tűnnek el a hegyek és halad egyenesen a Dunakanyar felé. Az utolsó pillanatig maradtunk, az autóval kicsit távolabb tudtunk leállni, így ezúttal jól megáztunk. Mégsem haza, hanem Kesztölcre indultunk tovább, abban reménykedve, hogy még a távolodó viharról tudunk látványos felvételeket készíteni. Ez nem jött össze, mert a hegy rossz oldalán voltunk, így indultunk is haza megnézni a felvételeinket.

Elkapott minket…

Gyorsított felvételen a vihar érkezése:

Vihar haladt át a Pilis-hegységen 2019. július 28-án

Dorogot csak a széle érintette a július 28-i, vasárnap zivatarnak. Kesztölc és a Dunakanyar viszont jócskán kapott a csapadékból.

Posted by Dorog-Esztergom térségének időjárása on Sunday, 28 July 2019

Kesztölcön már csak a távolodó felhőket láttuk:

Kesztölcön még tartott a zápor

Gondoltuk vége. De 19 óra 30 perckor megint rápillantottunk a radarra, s ezt láttuk:

Ismét másodfokúra emelték a riasztást felhőszakadás esélye miatt (Kép: Meteopress.cz)

Három a magyar igazság, ezért a hétvége folyamán harmadszor is útra keltünk. Ezúttal viszont kettéváltunk: Dorogon és Esztergomban a Bazilika közelében fotóztunk, illetve videóztunk. Peremfelhővel, vészjósló fellegekkel érkezett az újabb cella.

Zivatarcella érkezik a távolból
Egyre közelebb…

Bán Kriszti képei Dorogról:

Esztergomba pedig így érkezett meg a vasárnap esti zivatar:

Vihar haladt át a térségünkön 2019. július 28-án

Július 28-án este peremfelhővel érkezett meg Esztergom térségében a vihar. A cella a Gete-hegyhez érve legyengült, de így is kiadós esővel áztatta a térséget.

Posted by Dorog-Esztergom térségének időjárása on Monday, 29 July 2019

Összességében pénteken, szombaton és vasárnap is 2-2 zivatar környékezett meg vagy haladt át térségünkön. Pénteken térségünk nagy része még szárazon maradt, aznap délután Zsámbék, Telki környékén, este pedig a felvidéki Zselíz, valamint Letkés térségében tomboltak zivatarok. Szombaton délelőtt, majd késő este is zivatar alakult ki térségünkben: a délelőtti zivatar Esztergom és Tát térségében több, Dorog, illetve Csolnok környékén kevesebb csapadékot eredményezett. Vasárnap délután Piliscsév, Kesztölc, Dömös, Dunakanyar útvonalat választották a zivatarok, míg estefelé Pilisvörösvár felől érkeztek és országhatáron túlra távoztak a zivatarok.

Csapadék időbeli eloszlása

Pénteken 0,0 mm csapadékot mértünk Dorogon, a zivatarok elkerülték térségünket.

Szombaton csapadékot mértünk 10:00-11:00 között (2,2 mm), 11:00-12:00 között (0,1 mm), illetve 14:00-15:00 között (1,4 mm), 15:00-16:00 között (1,0 mm), valamint 22:00-23:00 között (4,9 mm), 23:00-0:00 között 11,0 mm. Összesen 20,6 mm csapadék hullott szombat 0:00 és 24:00 között.

Vasárnap csapadékot mértünk 0:00-1:00 között (3,1 mm), 1:00-2:00 között (2,4 mm), 3:00-4:00 között (0,1 mm), illetve 14:00-15:00 között (0,3 mm), 15:00-16:00 között (0,3 mm), valamint 20:00-21:00 között (5,3 mm), 21:00-22:00 között (3,4 mm), 22:00-23:00 között (3,6 mm), 23:00-0:00 között (0,6 mm). Összesen 19,1 mm csapadék hullott vasárnap 0:00 és 24:00 között.

A hétvége folyamán összesen 39,7 mm csapadékot mértünk Dorogon. Ez térségünk más településein ennél valamivel több vagy kevesebb is lehetett.

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!