Térségünkben sokkal kevesebb nyári nap volt eddig idén, mint 2018-ban

Megvizsgáltuk, illetve összehasonlítottuk a 2018-as és 2019-es év július 31-ig terjedő időszakát a nyári napok tekintetében. 2018 vezet, nem kevéssel.

Káprázatos színekben tündöklő zivataros naplemente térségünkben (Kép: Zelenák Évi)

Nyári napról akkor beszélünk, amikor a a napi legmagasabb hőmérséklet eléri vagy meghaladja a 25 Celsius fokot. 2018-ban 84 ilyen napot jegyeztünk fel július 31-ig az idei 57-tel szemben. Ez azt jelenti, hogy 2019-ben 27-tel, azaz csaknem egy hónapnyi nappal kevesebb nyári napunk volt, mint tavaly. Igaz, hogy a differenciához nagy mértékben hozzájárul az is, hogy 2018-ban a papíron tavaszi hónapokban, még pontosabban áprilisban és májusban szintén bőven akadt nyári nap. Emlékezhetünk, hogy tavaly ugyan nem voltak szélsőséges hőhullámok, nem mértünk egyszer sem 35 Celsius fok feletti hőmérsékletet, de mégis jóformán április közepétől szeptember végéig tartott a nyár.

Ha csak a nyári hónapokat vesszük figyelembe, akkor tavaly 51, idén júniusban és júliusban 54 nyári nap volt. Vagyis ez az év ilyen szempontból sokkal természetesebb, mint a tavalyi, nem tolódtak ki annyira az évszakok.

Nyári napok száma

2018.

2019.

január00
február00
március00
április102
május231
június2429
július2725
összesen8457

Borítókép: Zelenák Évi

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.


*