Visszatért a víz a Duna medrébe

Eltűntek a zátonyok Esztergomnál
Eltűntek a zátonyok Esztergomnál

Augusztus közepén napokig cikkeztek az ország különböző sajtóorgánumai (Blikk, Bors, Index) és a megyei hírportál (Kemma) is a magyarországi folyók és kisebb vízfolyásokat érintő alacsony vízállásról.

Eltűntek a zátonyok Esztergomnál
Eltűntek a zátonyok Esztergomnál

Esztergomban először augusztus elején bukkantak elő a zátonyok a Nagy-Duna sétánynál, majd a Kis-Duna is vészesen kezdett apadni. Kezdetben még a kisebb hajók probléma nélkül szelhették a mellékág hullámait, azonban a hónap idusán már kisebb mederkotrást végeztek el a szakemberek.

A horgászok lassan csak a partról horgászhatnak
A horgászok lassan csak a partról horgászhatnak

Eközben a Tabán híd lábánál egyre csak növekedett a zátony, mígnem egyszer csak száraz lábbal kelhettünk át a medren. Ez a látkép vonzotta az érdeklődőket, de a Duna főmedrében is rendkívül kevés víz csordogált.

Víz önti el a zátonyokat
Víz önti el a zátonyokat

Augusztus 21-én 23 órakor értük el a minimumot, ez 7 centiméteres vízállást jelentett, majd onnantól kezdve lassú emelkedés következett. Augusztus 27-én már óránként 2-3 centimétert emelkedett a folyó, majd augusztus 28-án 14 órakor „tetőzött” 118 centiméteren.

Hordalék folytatja útját a Fekete-tenger felé
Hordalék folytatja útját a Fekete-tenger felé

Most újra csökken a folyó szintje, jelenleg már csak 66 centimétert mutat a vízmérce. A kérdés: megközelítheti újra a vízállás a 0 centimétert? Aligha, hiszen a következő napokban ideér az Ausztriában és Németországban lehullott csapadék, így a folyó vízszintje várhatóan 300-400 centiméteres szintre emelkedik néhány napon belül.

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!