Magyarországon a szokásosnál jóval melegebb, a csapadék mennyisége alapján átlagos év volt a tavalyi – állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat. De lássuk, hogy térségünk időjárása mennyiben tért el az országos megfigyelésektől.
Térségünkben az időjárási adatokat 2007. január 1 óta vezetjük és 2016. január 1-től jelenítjük meg saját honlapon. Ezúttal szemrevételeztük a 2007. január 1. és 2020. december 31. közötti időszakban feljegyzett adatainkat, majd ezeket össze is vetettük az Országos Meteorológiai Szolgálat által közzétett országos eredményekkel, ugyanis szerettünk volna tisztán látni, hogy térségünk időjárása mennyiben tért el az országos átlagtól a 2020-as esztendőben.
Az 1981–2010-es időszak átlagánál 1,2 Celsius-fokkal volt melegebb a múlt év, ezzel az 1901-től vezetett hőmérsékleti rangsorban (a 2000-es év mellé) a hatodik helyre került – állapította meg az OMSZ.
Az OMSZ diagramján egyre inkább melegedő tendencia figyelhető meg országos viszonylatban. Az utóbbi évek kivétel nélkül melegebb évi közép-hőmérsékletet eredményeztek, mint a sokévi átlag. Térségünkben azonban nem ennyire egyértelmű a helyzet.
Ahogy térségünk évi időjárási adatait felvonultató oszlopdiagramjából is kitűnik, a 2018-as és 2019-es év jóval melegebb volt, mint térségünk átlagos havi közép-hőmérséklete, de 2020 mégsem volt kiugró. Nem volt például sem extrém hideg, sem kibírhatatlan kánikula. Egész normális skálán mozgott a hőmérő higanyszála jóformán az egész év során.
A második, szintén saját készítésű diagramon pedig havi lebontásban láthatóak a közép-hőmérsékletek, szintén térségünk vonatkozásában. Ez a diagram arra jó, hogy láthassuk, hogy a július a legmelegebb hónapunk (21,95 °C-os közép-hőmérséklettel), majd őt követi az augusztus (21,58 °C-kal). A leghidegebb hónapunk még mindig a január (0,38 °C-os közép-hőmérséklettel), amelyet a december követ (1,61 °C-kal).
Sorszám | Év | Évi közép-hőmérséklet |
1. | 2018 | 12,37 °C |
2. | 2019 | 12,34 °C |
3. | 2014 | 12,08 °C |
4. | 2007 | 11,98 °C |
5. | 2008 | 11,85 °C |
6. | 2020 | 11,65 °C |
7. | 2015 | 11,60 °C |
8. | 2009 | 11,49 °C |
9. | 2012 | 11,44 °C |
10. | 2016 | 11,24 °C |
11. | 2017 | 11,18 °C |
12. | 2013 | 10,93 °C |
13. | 2011 | 10,53 °C |
14. | 2010 | 10,44 °C |
A tavalyi év a 6. legmelegebb volt az elmúlt 14 év közül.
Térségünkben a tél az átlagosnál enyhébben telt (+1,6 °C), köszönhetően a rendkívül enyhe februárnak (3,4 fokkal volt melegebb az átlagnál). A tavasz egy picit hűvösebb volt az átlagosnál (-1,0 °C), ezért a május tehető felelőssé. Pünkösd havában az átlagosnál 2,3 fokkal volt hidegebb. A nyár és az ősz nem tartogatott különösebb meglepetéseket, átlagnak megfelelő hőmérsékleteket jegyezhettünk fel.
Magyarországon az OMSZ által kiadott adatok alapján a legalacsonyabb hőmérséklet -13,2 °C volt (2020. január 8., Zabar), addig térségünkben -7,8 °C-ban fázhattunk a legjobban (2020. december 27., Sárisáp).
A legmagasabb országos hőmérséklet tavaly 37,4 °C volt (2020. augusztus 30., Mezőkovácsháza), térségünkben pedig 34,8 °C-on állt be az abszolút maximum (2020. augusztus 8., Sárisáp).
A fentiek tükrében szintén kijelenthető, hogy térségünkben nem csak hőmérsékleti értékekben, de időben is eltérően alakultak a legalacsonyabb és legmagasabb hőmérsékletek, mint az országos rekordok.
Szintén az OMSZ mérései szerint, 2020-ban a legnagyobb hóvastagság 28 cm volt Magyarországon, melyet március 25-én jegyeztek fel a Baranya megyei Máza községben. Ezzel szemben térségünkben nem tudtunk mérhető hóvastagságot feljegyezni egyetlen alkalommal sem.
Az év legcsapadékosabb napja Magyarországon július 24. volt, amikor Vése állomáson 178 milliméterrel meg is dőlt a napi csapadékrekord – írja az OMSZ. Térségünkben a legcsapadékosabb nap június 17-e volt, azon a napon sárisápi állomásunkon 42,0 mm csapadék hullott. Dorogi mérőállomásunk október 13-án mérte a legnagyobb napi csapadékösszeget, ezen a napon 37,7 mm hullott.
Az OMSZ adataira hivatkozva megállapítható, hogy az éves csapadékösszegben óriási eltérés alakult ki a magyarországi települések között. A legkevesebb csapadék 2020-ban Tasson hullott (405 mm), a legtöbb csapadékot pedig Vése településen mérték (970 mm).
Térségünkben a 2007-2019. közötti időszakban az átlagos éves csapadékösszeg 557 mm volt. Ezzel szemben 2020-ban 516 mm gyűlt össze.
Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?