Felvettük a kesztyűt a 117-es út mentén eldobált szeméthalmokkal szemben

Március első hétvégéjén a Szemétirtók csoportjához csatlakozva a 117-es út Esztergom-kertvárosi szakaszának árkát takarítottuk ki. Az eseménynek köszönhetően az út 1-1 oldalán összesen 3 km hosszan tisztult meg az árok és környezete. Virágostóth Krisztián cikke.

Az esemény meghirdetésekor egyből eldöntöttem, hogy csatlakozni fogok az akcióhoz és aktívan részt fogok venni környezetem megtisztításában. A csoport tagjaival már több közös eseményen is részt vehettem korábban és mindig nagyon kellemes, illetve hasznos élményekkel gazdagodtam.

A március 7-i akció reggel 9 órakor kezdődött az Esztergom-kertvárosi Hulladékkezelő telepnél. A gyors eligazítás és szervezés után el is indultunk a dolgunkra. Felvettük a kesztyűt, kinyitottuk a zsákokat és belevetettük magunkat az út melletti árok hulladéktömegébe. A mai szemétszedési akció célja egyébként 117-es út mellett található szemétlerakó és kertvárosi OMV kút közötti szakaszának megtisztítása volt. Az időjárás szerencsére nagyon kegyes volt hozzánk, utólag azt mondanám, ez nagyban segítette a munkánkat.

A hulladékszedést többedmagammal a kertvárosi hulladéklerakónál kezdtem el. Már az első métereken megtapasztaltam, hogy a közlekedők hihetetlenül felelőtlenek és rengeteg műanyagot, üveget, cigarettacsikket dobnak ki a természetbe.

A helyszínen sokszor a növényzet fogságából kellett „kiszabadítanunk” a műanyag palackokat. Érdekes, hogy némelyiktől teli állapotban szabadultak meg a gazdáik. Az árok mindkét oldalán sajnos rengeteg szeméttel találkoztunk, a hulladékspektrum szinte minden eleme képviseltette magát a helyszínen.

Úgy gondolom, hogy a szemetelés és hulladéklerakás egy olyan ügy, amelyet csak komplex és sokoldalú lépésekkel lehet megakadályozni, a fellépésnek minden ember számára közös ügynek kellene lennie. Több nagy program is indult országszerte az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében, de amíg nem változik az emberek mentalitása és hozzáállása, addig ezek a projektek csak felületi tünetkezelésnek számítanak.

Azt is tudni kell, hogy az illegális szemétlerakással nem csak kárt okozunk a környezetünkben, hanem a természet körforgásának rendszerére is hatással vagyunk és mindennek végső soron az ember issza meg a levét.

A mostani akció nagyon hasznos volt számomra és kellő tapasztalatot is szereztem. Nem mellesleg nagyszerű emberek társaságában tölthettem az időt és közösen tehettünk azért, hogy tisztább legyen a környezetünk. Bízom abban is, hogy az erre közlekedők figyelmét is felhívhatjuk, hiszen változtatni kellene ezen a rossz szokáson, máskülönben a település bele fog fulladni a szemétbe.

Minden esztergom-kertvárosi és en bloc esztergomi polgár nevében nyugodtan mondhatom, hogy köszönjük Lieber Tamásnak a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) elnökének, illetve a Szemétirtók csoportnak, hogy megszervezték ezt a napot.

Köszönjük az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatalnak, hogy a szemétszedéshez szükséges felszerelésekkel támogatta az akciót. Külön öröm az is, hogy a Zöld-Út Esztergom Kft. pedig gondoskodott a hulladék elszállításáról.

Összefoglalásként pedig szeretném megosztani Lieber Tamás nagyon tanulságos és elrettentő gondolatait:

„Tudjuk, hogy ez a kép sajnos az egész országra jellemző. A főutak melletti árkok szinte mindenütt így néznek ki. Tágabb környezetünkben ezeket az állapotokat láthatjuk például a 10-es főút mentén Óbuda és Dorog, vagy Pilisjászfalu és az M0-ás felhajtó (Zsámbéknál) között.”

(Fotók: W.P.)

 

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!