Havat hozott az idei Nagyhét, visszatért a tél a hegyekbe

Április 6-án, Nagycsütörtökön – az utolsó vacsora napján – kora este bekövetkezett a halmazállapot változás a hegyekben. Dobogókő szépen kifehéredett, másnap, Nagypénteken délelőtt még téli tájban gyönyörködhettünk, de aztán hamar elolvadt a fehér lepel.

Úton Dobogókőre…

Már a hét elején egyre hidegebb és „téliesebb” napok jelezték, hogy visszatér a hideg idő, sőt az éjszakai fagyok sem kecsegtettek sok jóval. Aztán csütörtökön a csapadék is megérkezett, igaz először keleten havazott, majd az esti órákban térségünkben is tapasztaltunk havas esőt. Amíg síkvidéken nem maradt meg, addig például a Visegrádi-hegység csúcsán, Dobogókőn lepelnyi hó hullott reggelre.

A sípályánál parkoltunk le

Április 7-én, Nagypénteken kihasználva, hogy munkaszüneti nap révén több időnk van, kocsiba ültünk és felmentünk a csúcsra. Útközben 1-2 fok körül alakult a hőmérséklet, a Pilisszentlélek feletti tisztástól kezdve gyengén havazott.

Odvas keltikék a hóban

Az első hófoltokat a pilisszentléleki völgyhídnál láttuk – igaz egy órával később, mikor már lefelé jöttünk, addigra már semmi nem volt belőle – majd egyre összefüggőbb lett a lepelnyi hóréteg. Dobogókőn találkoztunk néhány kirándulóval, akik mindannyian hiába mentek ki a kilátóhoz, a köd miatt semmit sem lehetett látni.

Két évszak egy képen

Mi a sípályától indultunk el a központ felé: a túraútvonal könnyen járható volt, bár itt-ott csúszós, saras volt. Az odvas keltikék szomorúan fogadták a tél visszatérését, a virágok „fejüket” lehajtva várták a melegedést.

Nagypénteken késő este újra fehéredni kezdett Dobogókő (Fotó: Időkép)

Délutánra gyakorlatilag minden elolvadt, majd éjfél előtt újra fehéredni kezdett a táj…

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!