Még nagyon vékony a Palatinus-tó jege

Február elején hidegbetöréssel tért vissza a markáns tél, melynek köszönhetően a kisebb állóvizeken és többek között a Palatinus-tavon is megjelent a jég. Utóbbi kedden még nem volt teljesen befagyva és tapasztaltuk azt is, hogy ahol már jég van, ott sem erős ahhoz, hogy bárki is rámenjen.

Gyerekkori emlékeim közé tartozik, mikor családommal minden télen lementünk a Palatinus-tóra, hogy megnézzük, mennyire fagyott be. Voltak olyan telek, mikor az öbölben keresztbe át tudtunk sétálni. Legutóbb 2017-ből emlékszem olyan markáns hideg periódusra, amikor vastag jégpáncél keletkezett a tavon. Igaz akkor a bátrabbak autóval és motorral csúszkáltak rajta, ami azért elég vakmerőség volt.

Még nem fagyott be teljesen a Pala

A mostani télen is voltak kifejezetten meleg, kora tavaszias napok, ám februárban végre igazi téli idő köszöntött be, igaz hó nélkül. Kedden a Palatinus-tó partján sétálva láttuk, hogy a vízfelszín jelentős részét jég borítja. Ugyan a kisebb kavicsok, és faágak nem törték be, de ahogy egy lábban ráléptünk, rögtön recsegett, ropogott. Így senkinek sem ajánljuk, hogy megpróbáljon rámenni!

Csalóka a látkép, igen vékony a jég

A markáns éjszakai fagyok hétvégéig tarthatnak ki, napközben nulla fok feletti hőmérsékletek várhatók, így várhatóan nem lesz sportolásra alkalmas jég a Palán.

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!