
Bár már szabad szemmel alig látható, távcsővel azért még jól megfigyelhető a Neowise üstökös, hivatalos nevén a C/2020 F3 nevű objektum. A kométát napokig üldöztük: sokszor rossz időpontban és nem a kellő irányban kerestük, de végül sikerült rálelnünk.
Az emberiséget mindig is érdekelte az éjszakai horizont. A pislákoló csillagok, a légkörünkbe belépő meteorrajok a múltban és manapság is élénken foglalkoztatják a közvéleményt. A Perseidák nevét már szinte mindenki ismeri, a 75 évente visszatérő Halley-üstökösre is sokan felkapják a fejüket.
Ám a legújabb sztárt, a C/2020 F3-at, azaz Neowise-t csak idén március 27-én fedezték fel a csillagászok. Hónapokkal később, július elején már olyan közel járt hozzánk, hogy szabad szemmel is látni lehetett. Az amatőr és profi fotósok is igyekeztek megragadni az alkalmat, hogy megörökítsék a páratlan égi jelenséget.

Mi először július 13-án próbáltunk (volna) szerencsét. Azért állja meg a feltételes mód a helyét, mert egyrészt nem tudtuk, hogy pontosan hánykor kell kémlelni az eget, másrészt hiába szólt az ébresztő, nem tértünk magunkhoz. Így hát következett volna július 14, amikor is felhős volt az égbolt. A következő napokban (amikor a legszebb volt a jelenség) hiába indultunk volna útnak, sosem volt szép tiszta a horizont.

Következett aztán július 21-e, amikor Tokodaltáróra mentünk ki. A Sky Safari nevű applikáció alapján próbáltuk betájolni az égitestet, csakhogy addigra már nem hajnali órákban, hanem késő este jelent meg a Nagy Göncöl „alatt” az üstökös. Így hát csináltunk pár képet, szerencsénkre a Dorogi-medencében gomolygó köd pazar látványt nyújtott.

Július 22-én már minden adott volt a sikerhez. A felhők nem zavarták a pásztázást, így hát kimentünk a megyehatárra, a piliscsévi elágazás mellé. Amikor felállítottuk az állványt, akkor vettük észre, hogy jó messze a Pilis mögött egy magányos zivatarcella halad el. Persze azt is lefotóztuk, de most a fókusz a NEOWISE-on volt, amit SOKADIK PRÓBÁLKOZÁSRA SIKERÜLT LEFÉNYKÉPEZNÜNK!

Úgy 22 órától 23 óráig voltunk a szabad ég alatt, majd hazamentünk és az egyik dorogi kertből is lefotóztuk. Elégedetten dőltünk hátra, hiszen végre volt egy saját képünk a kométáról.

Egyébként a távolodó üstökös fénye napról napra egyre halványabb, már szabad szemmel szinte nem is lehet látni. Ám fényképezőnk elől még július 30-án sem bújhatott el. Történt ugyanis, hogy ismét kinéztünk Piliscsévre és a Sky Safarival próbáltunk megkeresni a C/2020 F3-at.

Nem találtuk sehol, így abban a hiszemben tértünk haza, hogy biztos már túl messze jár.

Ám az alábbi fotó álljon itt bizonyítékként, hogy megfelelő beállításokkal és némi utómunkával láthatóvá tettük NEOWISE-t.

Fantasztikus élmény lehetett. Gratulálok a sikeres képekhez!