Ködös, párás időben is felmentünk a Hegyes-kőre

A havas időt követően ködben is megnéztük milyen a kilátás a tokodi Hegyes-kőről.

A havas túrát követően nem sokkal párás időben is meglátogattuk a tokodi hegyet. Ahogy sejteni lehetett korlátozottak voltak a látásviszonyok a párás idő miatt, így az esztergomi Bazilika, valamint a Duna sem volt látható. A látkép igazából csak Tokodra korlátozódott, de így is látványos volt észlelni, hogyan tűnik el a távol.

Túránk ettől a templomtól indult 15:30 körül:

E templomtól indult a túra

Távolban a Hegyes-kő, túránk célpontja:

Távolban a Hegyes-kő
A sziklák oldalról

Utunk során elszáradt kék szamárkenyérrel is találkoztunk:

Kék szamárkenyér (Echinops ritro)

A sötétkék szamárkenyér feltűnő alakú és virágú évelő növény. Kedveli a szőnyegszerűen dúsan fejlődő növényekkel beültetett virágágyakat vagy a napos szegélyeket, de a tápanyagban szegény talajokon is pompásan fejlődik.

Virágágyi és szoliter évelő növény, vágott virágként is ismert, (forgalmazzák száraz virágcsokrokban); 1,2 m magas; virága: acélkék gömb alakú; (júliustól szeptemberig); napos termőhely; igénytelen; szaporítás: magvetéssel.

Megérkeztünk. Már csak a toronyig kellett felmászni:

Elértünk célunkhoz

Miután felmásztunk ez a látvány tárult elénk:

Tokod látképe párás, ködös időben a Hegyes-kőről
Hófoltok
Piros folt az égen – naplemente a köd mögött

Szeles, hideg idő volt fent, így nem maradtunk sokáig. Néhány kép és gyönyörködés a korlátozott látnivalókban, majd elindultunk visszafelé.

Visszaérkeztünk a templomhoz, még egyszer hátranéztünk és elindultunk haza

Összesen másfél órás volt ez a túra és rendkívül sáros, úgyhogy aki ettől megkímélné magát javasoljuk, hogy inkább tavasszal keresse fel a helyet. Érdemes, mert, ha megmásszuk ezeket a sziklákat, akkor tényleg gyönyörű látvány tárul elénk, tiszta időben egészen az esztergomi Bazilikáig el lehet látni.

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!