Felmentünk a Hegyes-kő csúcsára

2018. január 14-én vasárnap reggelre kifehéredett a táj. Ugyan délutánra mindenütt olvadni kezdett, de ez sem szegte a kedvünket: elhatároztuk, hogy felmegyünk a Tokod felett magasodó 272 méter magas Hegyes-kőre.

10-es út Tokodaltárónál
A 10-es út könnyen járható volt.

Dorogról 16 órakor indultunk el, majd röpke 10 perc alatt odaértünk a tokodi templomhoz. Innen régi vasúti beton talpfákkal kirakott úton vezet a kék túra nyomvonala, majd elérünk a település széléhez. 16:25-kor indultunk fel a csúcsra, de gyakran megálltunk fényképezni. A település szélén szétágazik az út, több irányból megközelíthetjük a csúcsot.

Úton a Hegyes-kőre

A csúcshoz közeledve a fák ágain és a bokrokon 2-3 centiméternyi hórétegre lettünk figyelmesek. A talaj kezdett csúszóssá válni, ugyanis többen megjárták a sziklákat aznap. Az egyre szűkülő ösvény lugasok alatt vezetett át, sokszor gugolva haladtunk felfelé.

A szikláknál már szép fehér táj fogadott minket

Amikor kiértünk a tisztásra, már teljesen besötétedett. Most már nem csak Tokod és Tát fényeit láthattuk, hanem a dombok mögött felcsillant az egykor csak bányászok által lakott Annavölgy és szomszédos települése, Sárisáp is. A távolba pislákolt néhány kandelláber izzója, ami nagy valószínűséggel Nagysáp fényei lehettek. Egy jobbos kanyar után autónyomnyi szélességű úton jutottunk el a sziklák lábához. Innen óvatosan jutottunk fel a csúcsra, hiszen a redős, kiállós sziklák rendkívül csúszósak voltak.

Szűk ösvényen vezetett az út a Hegyes-kőre.

A csúcsra 50 perc alatt értünk fel, hiszen felfelé rengetegszer megörökítettük a havas tájat. Állványra csavartuk a fényképezőgépünket és megörökítettük a gyönyörű tájat. Fények mindenütt, autók mozgó lámpái hagytak csóvákat a hosszú záridős fotóinkon. Nem tudtunk betelni a látvánnyal, majdnem fél órát voltunk fent a sziklák tetején, miközben megjelentek az első csillagok is.

Tokod, Tokodaltáró és Esztergom-Kertváros látképe a Hegyes-kőről
Tokod, Tokodaltáró és Esztergom-Kertváros látképe a Hegyes-kőről.

A szél is fújdogált ott magasan fent, ezért úgy gondoltuk, hogy itt az ideje a távozásnak. A fényképezőgépet elcsomagoltuk, lefelé már nem villant fel a vaku fénye. A hidegnek köszönhetően már nem csúszott a sár, hanem kőkeménnyé fagyott, így könnyen haladtunk vissza a kiindulópont felé.

Végül 13 perc alatt teljesítettük a nagyjából 1,5 kilométeres útszakaszt. Úgy gondoljuk megérte!


*