Többfelé havazott, de nem maradt meg a hó a térségünkben

Szokatlanul meleg idővel indult a március, nemzeti ünnepünk után viszont hűvösebb napok köszöntöttek be. Március 21-én vasárnap délután hidegfront érkezett, térségünk több pontján is havazott, de a hó ezúttal nem maradt meg.

A néhány évvel ezelőtti nagy márciusi havazás óta egy kicsit komolyabban vesszük azt, ha március 15-ére és az azt követő napokra hidegfrontot jósolnak. A „szálljunk át egy másik autóba” SMS szövegét kívülről fújjuk, és nem lepődünk meg azon, ha március idusán, illetve az azt követő napokban újra kifehéredik a táj.

Na de mit is tapasztaltunk idén? Március 19-én pénteken – az 1944-es magyarországi megszállás évfordulóján – is már kellően hideg időnk volt: hajnalban -4,5 fokot mértünk Dorogon, a napközbeni csúcs 8,1 fok körül alakult. Érdekesség, hogy amíg reggel derült volt az ég, délutánra megérkeztek a felhők és a szél is feltámadt.

A hét utolsó munkanapján kirándultunk egyet a tokodi Hegyes-kőre, hogy készítsünk pár remek „légi” fotót a térségünkről. A sziklára felérve leizzadtunk, ám hamarosan újra magunkra öltöttük a sapkát, a sálat és a kesztyűket, mert szelesebbé vált az idő, a nap pedig elbújt a felhők mögé. A csúcsról azt is láttuk, hogy Felvidéken a Bélai-domboknál, illetve tőlünk nyugatra és délre, vagyis a Gerecse-torony környékén is hózápor hullik.

Kilátás a Hegyes-kőről: távolban balra a Bélai-dombok látható, ahol hózápor hullott

Szombaton még csípősebb volt a reggel Dorogon (-7), ám a gyönyörű napos idő kárpótolt mindenért, délután 6,1 fokot mértünk. Esztergomban kora reggel kihelyeztünk egy kamerát, hogy time lapse felvételen rögzítsük azt, hogyan jelennek meg a felhők a horizonton. Az eredmény magáért beszél, délután már egyáltalán nem volt kirándulóidő. Aznap gyenge hózáport figyeltünk meg Dorogon és Esztergomban, igaz több olvasónk is jelezte, hogy náluk is hullik a fehér égi áldás.

Vasárnap -9,2 fok volt a minimum, majd napközben +6 fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála. Reggel ismét szép napos időnk volt, délutánra pedig az előző két naphoz hasonlóan megérkeztek a felhők. A hidegfront délután északnyugat felől, +5 fokos hőmérsékletnél érkezett meg a térségünkbe és pár óra jól lehűtötte a kedélyeket, kora este már csak +1,4 fokot mutatott a hőmérő.

Amíg délután 14 órakor még közepesen felhős volt az ég – ezt a Szamárhegyről készült felvételünk is igazolja -, addig egy órával később már egyre többfelé havazott. Nyergesújfalunál és Esztergomban is nagy pelyhekben hullott a hó, melyről videót is készítettünk. Bár egészen estig esett, nem maradt meg síkvidéken.

Így havazott Esztergomban vasárnap késő délután

Már látni az alagút végét, már csak néhány napot kell kibírnunk és megérkezhet az igazi tavasz.

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!