Remek gyalogos vagy biciklis túra a Pilis kapujába

A Pilis kapuja, mögötte pedig a sziklaszínház

Az utóbbi időben, a mínuszok elmúltával ismét egyre gyakrabban vesszük elő a túrabakancsot és keresünk fel újabb és újabb kirándulóhelyeket a térségben.

Virágzó fák a turistaútvonal mentén

Az elmúlt hetekben több túrát is indítottunk a Pilisbe, amelyek közül az egyik a Pilis kapujába vezetett, ahol többek között találkozhattunk felhagyott mészkőbányával (amely rekultivációja óta sziklaszínházként üzemel), Boldogasszony kápolnával, gyönyörűen faragott milleniumi emlékművel, egy Wass Albert idézettel, valamint végigsétálhattunk a Csillagösvényen, ahol őseink fából faragott szobrai sorakoztak.

Útvonal

Kiindulási pont: Klastrompuszta (Kesztölc)
Célpont: Pilis kapuja (Pilisszántó)
Érkezési pont: Klastrompuszta (Kesztölc)

Útvonal Klastrompusztától a Pilis kapujáig

Klastrompuszta önmagában is jó kikapcsolódást nyújtó helynek számít akár egy családi program, akár egy baráti társaság összejövetele szempontjából. Mi Klastrompusztát az utóbbi időben kiindulási pontként használtuk. Az a tapasztalatunk, hogy sok környékbeli nem ismeri, hogy mennyi csodát rejt a nem túl távoli Pilis. Cikksorozatunk következő állomása a már korábban említett Pilis kapuja. A fenti térképből látszik, hogy a két pont közötti távolság a legrövidebb út tekintetében 5 km, ami oda-vissza 10 kilométert jelent. Ez egy könnyed túraútvonal, különösebben megterhelő emelkedők nélkül.

A sárga „M” jelzést és a kék kerékpárjelet követve nem tévedhetünk el

Nem csak gyalog, de kerékpárral is könnyen eljuthatunk a Pilis kapujához. Gyalogos túra esetén és kerékpáros túra esetén is a sárga „M” jelzést, illetve a kerékpárjelet kell követni (mind a kettő oda vezet).

(A sárga jel egy idő után sárga keresztre változik, szóval ezt a jelet jobb figyelmen kívül hagynunk, ha nem akarunk letérni az utunkról.)

Jól járható, könnyed túra jellemzi a Klastrompusztáról a Pilis kapujáig vezető útvonalat

A Pilis kapujának közelében egy felhagyott kőbánya mellett haladunk el, amelynek közvetlen közelében egy lezárt sorompóval találkozhatunk. Senkit ne ijesszen meg, az útszakasz az autók elől van elzárva, gyalogosan vagy kerékpárral könnyedén elhaladhatunk mellette.

Felhagyott mészkőbánya a Pilis kapuja közelében

Ezt követően meg is érkezünk az úti célunkhoz, lenyűgöző panoráma és rengeteg, múltunkat ábrázoló ősi érték tárul elénk, ha végighaladunk a Csillagösvényen. Megérkezve tapasztaltuk, hogy sok másik család is a kirándulás mellett döntött, a legtöbben autóval érkeztek, a közeli parkoló szinte megtelt.

De azoknak is segíteni szeretnénk, akik a 10 km gyaloglást kihagynák és inkább autóval közelítenék meg ezt a kultikus helyet.

Fotó: Google Map

Lejjebb a településen is van egy kisebb, hivatalos parkoló, de amikor itt jártunk ez a terület volt tele autókkal. Innen jól láthatóak a Pilis kapujában ékeskedő keresztek és maga a sziklaszínház is. Innen a parkolótól nagyjából 5 perc sétával elérhetőek az említett nevezetességek.

A Pilis kapuja, mögötte pedig a sziklaszínház
A Pilis kapuja, mögötte pedig a sziklaszínház

Pilis kapuja

Megérkezve a Pilis kapujához ezúton is említést kell tennünk arról, hogy a hely adottságainak és szellemének köszönhetően a kultikus, gyönyörű Pilis önmagában is nagy érték.

A Pilis kapuja Pilisszántó területén található. Az itt élők ezt a helyet a több évezredes Pilis kultikus helyének tartják, itt működött a sziklaszínház is. Pilisszántó hivatalos honlapja szerint a Pilis oldalában lévő kőbánya rekultivációjakor adódott az ötlet, hogy a görög színházak példáját követve legyen itt színház. Így született meg a Pilisszántói Szikla Színház. Az biztos, hogy 2012-ben itt még előadásokat, koncerteket tartottak, fellépett többek között Demjén Ferenc, Vikidál Gyula, a Kormorán vagy éppen a Ghymes együttes is. Arról azonban sajnos nincs információnk, hogy az ezt követő időszakban volt-e valamilyen előadás vagy koncert ezen a helyen, de a vírusos időszakban biztosan nem. Ha jól tudjuk pünkösd idején ezen a területen a Csíksomlyói Búcsúval egy időben tartanak szentmisét, kifejezve a határon túli magyarsággal való kapcsolatot.

Maga a faragott kapu is tele van nemzeti érzelmű, múltunkat nem felejtő írásokkal, sőt rovásírással készült feliratokkal is találkozhatunk. A kapu mögött látható a már említett sziklaszínház. Balra fent egy kereszt ékeskedik. A kapu mellett pedig egy Wass Albert idézetet olvashatunk:

„…a kő marad” – Wass Albert

Csillagösvény

Ha hozzánk hasonlóan gyalogosan érkeznénk, akkor a Csillagösvényen haladva tudnánk megközelíteni a Pilis kapuját, de jóformán minden itt található nevezetesség egy nagy területnek tekinthető, hiszen nagyon közel van minden egymáshoz.

Hangulatos fenyők színesítik a Csillagösvényt

A Csillagösvényen találhatóak történelmi nagyjaink fából faragott szobrai. Ők heten (Nimród, Atilla, Árpád, Hunyadi Mátyás, Szent Özséb, Szent László és Szent István) szakrális vezetőink voltak. A szobrokat a felvidéki Smídt Róbert fafaragó faragta ki.

Itt található még a sajátos hangulatú Boldogasszony kápolna, a Pilis keresztje és a Jézus-szobor is.

Panoráma Pilisszántóra

Összefoglalva ez a hely rengeteg látnivalót tartogat mindenki számára. Különösképp ajánlom ezt a helyet annak, aki nem vágyik túlzottan megerőltető túrára, de szeret szép, izgalmas, értékes vagy éppen történelmi jelentőséggel bíró helyeket felkeresni, amely ráadásul gyalog, kerékpárral vagy autóval is könnyedén megközelíthető.

 

 

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!