Április 17-én, húsvétvasárnap nemcsak a bámulatos naplementében, hanem egy különleges égi jelenségben, az úgynevezett naposzlopban is gyönyörködhettünk. A páratlan látványt Esztergomban, a Mária Valéria híd lábánál örökítettük meg.
Bár a húsvétvasárnap a szentmiséről, a családi összejövetelekről és a pihenésről szól, mi mégis úgy döntöttünk, hogy egy kis fotózással is megspékeljük az ünnepet. Bár kicsit késve, 19:30-kor indultunk csak ki a Dunához – igen, pont abban a percben tért nyugovóra a Nap – még időben leparkoltunk a régi kompkikötőnél.
Az első képek még a töltés tetejéről készültek el, majd pár pillanattal később ott álltunk a vízparton, ahol szintén aktívan nyomkodtuk fényképezőgépeink exponáló gombjait. Többen felfigyeltek a gyönyörű naplementére, a Facebookot pedig el is lepték a remekművek.
Mi is több beállítást kipróbáltunk, hogy minél szebb legyen az összhatás, igaz egy kis utómunka is kellett, hogy a semleges színvilágot utólag még inkább hozzáigazítsuk a látottakhoz. Az igazi érdekességet is csak a gépen vettük észre, ugyanis a lemenő nap felett vörös színű függőleges csík jelent meg.
Bizony, naposzlopot láthattunk, ami egy olyan jelenség, melynek kialakulásában a visszaverődő fénysugarak játsszák a főszerepet. Akkor figyelhető meg, ha a felhők nagyobb lapkristályai visszatükrözik a Nap fényét.
Ti is láttátok? Ha igen, küldjetek nekünk fotót a Dorog-Esztergom Időjárása Facebook oldalra!
Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?