Dorog és Esztergom térségében is érezni lehetett a földrengést

Halálos áldozatai is vannak a december 29-i horvátországi földrengésnek, melyet Magyarország több településén, köztük Dorog és Esztergom térségében is érezni lehetett. Cikkünkből kiderül, hogy olvasóink mit tapasztaltak.

Gyakorlatilag néhány órával az eset után is még mindenki a 6,3-as erősségű földrengésről beszél, mely kedden 12:19-kor rázta meg déli szomszédunkat. Mint az hamar kiderült, nagy károk keletkeztek a horvát településen, melyet az első videófelvételek is alátámasztottak.

Úgy 12:31-kor pillantottuk meg az első bejegyzést a Facebookon. „Más is érezte? mintha földrengés lett volna”. Ezután mi is kiírtunk egy posztot és arról érdeklődtünk, hogy ki mit tapasztalt a környéken.

A december 29-i 6,3-as erősségű földrengés epicentrumának helye (Forrás: http://geofon.gfz-potsdam.de)

Legtöbb olvasónk Dorogról jelentette, hogy észlelte a jelenséget. Többen azt írták, hogy kilengett a csillár, mások úgy érezték, mintha néhány másodperc erejéig szédülnének. Egy kesztölci fiatal hölgy, illetve egy táti olvasónk is arról számolt be, hogy a karácsonyfa díszei is mozogtak. Egy esztergom-kertvárosi olvasó azt tapasztalta, hogy a csillár mellett a fregolinra helyezett ruhák is megmozdultak. Emellett egyik szerkesztőtársunk édesanyja Budapest XIX. kerületéből jelentette, hogy éppen ült és ringatósan kilengett és a szekrény is mozgott.

Térségünk piros ponttal jelzett településeiről jelentették, hogy érezték a földrengést (Kép: Openstreetmap)

Mivel Dorog légvonalban több mint háromszáz kilométerre van attól a településtől, ami a legközelebb volt a rengés epicentrumához, így relatíve kicsi az esélye annak, hogy bármilyen, szemmel látható kár keletkezhetett a térségünkben.

A 6,3-as földrengés után több kisebb utórengést rögzítettek Horvátországban és még a következő napokban is mérhetnek kisebb rezgéseket a műszerek.

(Borítókép: tercbela Twitter)

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!