Egyelőre búcsút inthetünk a meleg, napos időnek

Március 15-től 20-ig jórész napos, meleg időnk volt és napról napra emelkedett a napi maximum hőmérséklet. Aztán megérkezett a hidegfront, mely némi esőt, a hegyekbe pedig havat hozott magával. Egy időre el kell búcsúznunk a tavasztól.

A sors érdekes módon idén két dologgal is bünteti az emberiséget. Egyrészt a koronavírusos járványügyi helyzet miatt egyre nagyobb teher hárul ránk, másrészt pont abban a nehéz időszakban köszöntött be a jó idő, amikor meg kell fogadnunk az egészségügyi előírásokat, a hatósági ajánlásokat és otthon kell maradnunk. No de most kanyarodjunk vissza az időjárásra.

Az éjszakai fagyoknak is búcsút inthettünk (való igaz, hogy a szombaton érkezett hidegfrontnak köszönhetően a következő napokban újra csípősek lehetnek a reggelek), de a leglátványosabb változás a napi maximum hőmérsékleteket ábrázoló diagramon látható.

Amíg nemzeti ünnepünkön még csak 10,7 fokos maximum értéket mért a dorogi állomásunk, addigra öt nappal később jórészt megduplázódott ez az érték (március 20-án már 20,6 Celsius-fokot mértünk)! Ez jórészt annak is köszönhető, hogy több napon keresztül szinte zavartalanul sütött a nap. Többször előfordult, az is, hogy derült időben tért nyugovóra a Nap, mi pedig autodidakta módon rögzítettük a szép látványt. Március 16-án Esztergomban a Vaskapu-hegyről,

március 18-án, szerdán az Aranyhegyről fényképeztünk.

Sőt, egyik nap (pontosabban csütörtökön olyan korán keltünk, hogy még egy napkelte is belefért, igaz Solymáron.

Ahogy az lenni szokás, minden jó dolog egyszer véget ér. Szombaton megérkezett a hidegfront: Dorogon három milliméter csapadék hullott, több fokot zuhant a hőmérséklet. Ám ami a legérdekesebb, a hegyekben havazott: Dobogókőn például 3 centiméter esett.

Nem mellesleg olyan hideg lett, hogy érdemes újra elővenni a bakancsokat, a kesztyűt, a sálat és a télikabátot is. Vasárnap délelőtt 11 órakor például csak három fokot mutatott a hőmérő Dorogon.

Hogy milyen idő várható a folytatásban? Nézzétek meg előrejelzésünket és minden kérdésetekre választ kaptok.

(A grafikonok a dorogi állomásunk adatainak felhasználásával készültek.)

 

 

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.


*