Jelentős árhullám vonul le a Dunán

A közelmúltban jelentős mennyiségű csapadék hullott a Duna németországi, valamint ausztriai vízgyűjtő területén, melynek eredményeként árhullám vonul le a folyón. A vízszint már emelkedésnek indult, az Országos Vízjelző Szolgálat kalkulációja szerint Esztergomnál kicsivel 500 centiméternél tetőzhet az ár.

Nemrégiben bejárta a világsajtot, hogy Nyugat-Európában hatalmas pusztítást okoztak az áradások, már több mint 180-an vesztették életüket. Németország, a Benelux-államok egyes részein száz éve nem látott csapadékos időszak köszöntött be, mely a Bernd nevű ciklon számlájára írható.

Eközben nem csak Németország nyugati határánál, hanem Ausztriában és a Duna németországi vízgyűjtő területén is hullott némi eső, így gyakorlatilag borítékolható volt, hogy Európa egyik legfontosabb folyamán is levonul egy (vélhetően kisebb) árhullám.

Július 18-án este már elérte a Duna Korzónál lévő lépcső első fokját a Duna

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) szerint Esztergomnál július 18-án vasárnap 10 órakor kezdett el emelkedni a vízszint: akkor még 236 centimétert mutatott a mérce, míg tizenegy órával később már 266 centiméteren állt a folyó.

Igaz az is, hogy az emelkedés üteme hétfőn fog igazán felgyorsulni, így számíthatunk arra, hogy egyes időszakokban akár óránként 10 centiméteres változást könyvelhetnek el. Az OVSZ adatai szerint rövid időre meghaladhatja az elsőfokú árvízvédelmi készültséget a vízszint, vagyis 500 centiméter feletti tetőzésre számítanak.

Mi is leolvastuk a Kossuth-hídnál lévő vízmércét

Lesznek olyan területek, melyeket elönt a folyó – például az esztergomi kerékpárút egyes szakaszai is víz alá kerülnek – de jelentősebb korlátozásra egyelőre nem kell számítani.

Sajnos még senki nem írt hozzászólást. Legyél Te az első!

Te mit gondolsz a cikkben leírtakról?

Az e-mail címedet nem tesszük közzé, illetve nem adjuk ki harmadik félnek.




Időtúllépés történt. Kérlek, add meg újból a CAPTCHA értékét!